16.-17. Fejezet

 

TIZENHATODIK FEJEZET

 

Fordította: Szilvi

 

Aznap este Wonick mosolyogva sétált Rachellel a szállásuk felé, miután jó éjszakát kívántak a többieknek. A nő keze ismét Wonick kezében volt. Gyakran sétáltak így. A férfi megkönnyebbülésére Rachel nem mutatott semmilyen aggályt a gyengédség ilyen alkalmi megnyilvánulásai miatt, amikor mások társaságában voltak, sőt, gyakran ő maga kezdeményezte azokat.

Az egyszerű érintés okozta öröm továbbra is lenyűgözte a férfit. Nem emlékezett, hogy fiatalkorában ilyen hatással lett volna rá, ha egy nő fogja a kezét. Talán túlságosan elvonta a figyelmét a családi gazdasággal kapcsolatos aggodalom, vagy túlságosan a szexuális tapasztalatai bővítésére irányuló vágya, hogy ezt teljes mértékben értékelni tudja.

Vagy talán ez most csak azért jelentett neki többet, mert a kéz, amit fogott, Rachelé volt.

A szeme sarkából rápillantott. Hozzá hasonlóan ő is elégedetten mosolygott. Azt kívánta, bárcsak mindig megőrizhetné ezt az arckifejezést a nő bájos arcán. Semmi összeráncolt szemöldök. Semmi harag. Semmi bánat. Semmi könny.

Csak tiszta boldogság.

Elképzelte magát ugyanilyen elégedetten. Mélyen a gyermekkori emlékekbe kellett lemerülnie, hogy találjon egy olyan napot, amely olyan élvezetes volt, mint a mostani. Valószínűleg ugyanígy volt ez a többi kiborg számára is. Amikor elterjedt a híre, hogy Rachel látványosan ugrik a parkban, több testvére is csatlakozott hozzájuk. Nevetés töltötte be a rétet és az erdőt. Még a legmogorvább arcok is elmosolyodtak.

Ez egy olyan emlék volt, amelyet mindenki őrizni fog.

Rachel felnézett, és rajtakapta a férfit, hogy őt bámulja. Mosolya kiszélesedett, és a vállával meglökte a férfi karját.

– Ez egy tökéletes nap volt.

– Nekem is.

– Szeretem a családodat.

– Most már a te családod is – emlékeztette a férfit. Wonick soha nem akarta, hogy úgy érezze magát, mint – hogy is hívta ezt a nő? – egy ötödik kerék, vagy mint valaki, aki inkább csak követi a csapatot, mintsem a csoport része lenne.

Szemében incselkedő csillogás jelent meg. – Ez azt jelenti, hogy a testvéreid elkezdenek a húguknak szólítani?

– Amint engedélyt adsz nekik.

Lelassított és megállt. – Komolyan?

– Igen. – Nem kellett megkérdeznie, hogy tudja, hogy ez igaz. – Tiltakoznál?

– Természetesen nem. Nagyon szeretném!

– Jó – mondta –, mert te is közénk tartozol, Rachel.

Az ajkába harapott. – Mit szól ehhez Savaas?

A férfi felvonta a szemöldökét. – Az, hogy azzal viccelődött, hogy majdnem egy kiborg fiúbandába került, nem bizonyította, hogy megnyerted Savaast?

A nő felnevetett. – Igen, de a kérdés az, hogy vajon eléggé meggyőztem-e ahhoz, hogy tényleg benne legyen egy kiborg fiúbandában?

Wonick már a puszta gondolatától is nevetni kezdett.

– Kétlem, hogy ezt még te is meg tudnád csinálni.

A szemei játékosan összeszűkültek. – Hmm! Ez nekem kihívásnak hangzott. – Megfeszítette a vállát, kihúzta magát, és pimaszul tisztelgett a férfinak. – Kihívás elfogadva!

A férfi mosolyogva ingatta a fejét. – Vuan, szeretlek.

Közelebb lépett, átkarolta a férfi derekát, és hozzásimult.

– Bizonyítsd be, Jóképű!

– Örömmel! – Wonick egy szeretettel teli csókkal követelte a nő ajkát.

Jóváhagyóan hümmögve szétválasztotta őket, hogy a férfi elmélyíthesse az érintkezést.

– Nem! – szólt valaki. – Semmi ilyesmi! Addig nem, amíg zárt ajtók mögött nem vagytok!

Elhúzódva egymástól, a hangszóró felé pillantottak.

Nebet két másik emberrel közeledett, akik korábban velük úsztak. Mindannyian vigyorogtak.

– Igen – mondta Benwa. – A húgunkat smárolod, Wonick!

Nyilvánvaló, hogy a felfokozott hallásuk lehetővé tette számukra, hogy kihallgassák kettejük beszélgetését.

Rachel szemei felcsillantak az örömtől. – Köszönöm, srácok! Ezzel kiérdemeltetek egy jó éjszakát ölelést!

A férfiak gyors pillantásokat vetettek rá, amikor a nő széttárta a karját, és elindult előre.

Wonick mosolyogva keresztbe fonta a karját a mellkasán, és a falnak támaszkodva várakozott.

Most az ő szemük csillogott az örömtől, ahogy Rachel egyenként szívélyesen átölelte őket.

Wonick azt kívánta, bárcsak minden férfi, aki ki volt éhezve a női társaságra, megtalálhatná azt a szerelmet, békét és boldogságot, amit ő. Talán amikor egyszer befejezik ezt a küldetést, megmentik a testvéreiket, és elűzik a gathendi császárt, Rachel segíthet nekik megtalálni a módját, hogyan érjék el ezt anélkül, hogy felfednék a kiborgok létezését a galaxis többi része előtt.

Amikor egy hang a fejében felváltotta az amikort ha-ra, Wonick félrelökte. Nem engedhette, hogy bekússzon a kétség egy cseppnyi szikrája sem a közelgő küldetés sikerével kapcsolatban, nem engedhette magának egyetlen pillanatig is azt képzelni, hogy Rachel meghal az eljövendő csatában, vagy őt magát is megölik, és elveszítik a boldogságot, amit együtt találtak. Ehelyett inkább arra koncentrált, hogy módszeresen végezze a feladatát, hogy még sok olyan napjuk legyen, mint a mai.

A szerelem és a vele járó boldogság kiváló motiváció volt.

– Hé, te! – mondta Rachel halkan.

Wonick pislogva vette észre, hogy visszahúzódott a gondolataiba. Nebet és a többiek kíváncsian tanulmányozták őt, miközben elhaladtak mellette.

Rachel ott állt előtte, és édes mosoly görbült az ajkára.

– Hová mentél?

Miután jó éjszakát kívánt a barátainak, Wonick átkarolta a lány derekát. – Messze a jövőbe – mormogta.

Rachel a férfihez simult. – És mit láttál?

A férfi pillekönnyű csókkal érintette a nő ajkát. – A maihoz hasonló napok végtelen sorát.

Sóhajtva a férfi mellkasának döntötte a fejét, és szorosan átölelte.

– Tetszik ez a jövő – suttogta. – Szerelem. Nevetés. Bajtársiasság.

– És béke. – Tudta, hogy a lány ugyanúgy belefáradt a harcba, mint a többiek.

– Áldott béke.

Állát a nő fejére támasztotta. – Minden a kezünkben van, Rachel. Meg tudjuk valósítani! Meg fogjuk valósítani! Csak hinned kell benne!

A lány szorítása erősödött Wonick körül. Bólintva szipogott, mintha hirtelen jövő könnyekkel küzdene.

Wonick nem engedhette, hogy a nő a legrosszabbtól tartva induljon a csatába. – Most kérdezz az éjszakákról – suttogta, és a hajába simult az arca.

Hátrahajtotta a fejét, és rámosolygott a férfira. Ahogy attól Wonick félt is, könnyek csillogtak Rachel szemében.

– Milyenek lesznek az éjszakáink a jövőben?

A férfi felvonta a szemöldökét.

– Szeretnél egy kis bekukucskálást?

A nő mosolya vigyorrá szélesedett. – Imádom, hogy milyen gyorsan felveszitek a földi szlenget. Igen, szívesen belekukkantanék.

Lehajolt, megfogta a lány csípőjét, és felegyenesedve könnyedén felemelte a nőt a padlóról, elég magasan tartva, hogy Rachelnek le kelljen néznie rá. Aztán egy perzselő csókot adott neki, amely a vágyat leszámítva, garantáltan kiirtott minden mást.

Rachel nyögéssel válaszolt. Miközben a férfi a saját és Savaas szállása felé lépkedett, a lány Wonick nyaka köré fonta a karját, és ujjaival a hajába túrt. Amikor Wonick elmélyítette a csókot, és nyelvük egymást simogatta, a nő a dereka köré kulcsolta a lábait, és középpontját a férfi kemény hosszának nyomta. – Ha nem sietsz – zihálta, megszakítva a csókot –, akkor itt a folyosón vetkőztetlek meztelenre!

Wonick elvigyorodott, és gyorsan megtette a távolságot az ajtóig.

– Az embereimnek talán nem lenne kifogásuk az ellen, hogy meztelenül látnak téged, de valószínűleg többet láttak a csupasz seggemből az évek során, mint amennyi érdekelte volna őket.

– Jól mondod! – kiáltotta Nebet valahonnan egy másik folyosóról.

Mindketten felnevettek. Wonick intett a kezével az ajtó érzékelője fölött, hogy kinyissa. Amint beléptek, átkelt a lakótéren a saját hálószobájához, belépett, és hagyta, hogy az ajtó becsukódjon mögöttük.

Rachel kibogozta a lábát a férfi körül. Mindketten felnyögtek, ahogy lecsúszott a férfi elején, amíg a talpa meg nem érintette a padlót. Amikor hátralépett, már nem maradtak könnyek a szemében. Most már borostyánszínben ragyogott a vágytól.

Egy hosszú pillanatig csak bámultak egymásra. Aztán ajkaik újabb szenvedélyes csókban találkoztak, nyelvük simogatott és incselkedett. Rachel apró kezeit a férfi pólója alá csúsztatta. Láng lobbant Wonickban, ahogy Rachel végigsimított a mellkasán, és megrántotta az ott lévő szőrt.

Kirántotta a nő pólóját a nadrágjából. Mielőtt levehette volna róla, a nő átrántotta az övét a fején, és félredobta. Rachelé is gyorsan csatlakozott hozzá, így a nő csak a sportmelltartójában és nadrágban maradt. A férfi a tenyerét a gyönyörű mellekre borította, cirógatta a merev csúcsokat, amelyek kilátszottak a vékony ruhán keresztül.

– Wonick – suttogta Rachel a férfihoz hajolva.

Megtanulta az összes helyet, ahol a lány szerette, ha megérintik – hogyan lehetett lángra lobbantani –, és imádta nézni, ahogy a vágytól kipirosodik az arca. Wonick áthúzta Rachel fején a melltartóját, hogy a nagy kezei bőr a bőrre tapadva ingerelhessék. A lány felnyögött, amikor a férfi megszorította a dús dombokat, simogatta és játszadozott az érzékeny csúcsokkal.

Amikor a nő megsimogatta Wonick hasát, és lefelé siklott a keze, hogy a nadrágján keresztül megsimogassa a kemény hosszát, a férfi felnyögött. Vuan, a nő lángra lobbantotta. Annyira szüksége volt rá.

– Túl sok ruha van rajtunk – panaszkodott Rachel zihálva.

A férfi bólintott, és a nadrágja gombjához nyúlt, alig várva, hogy a nő puha kezét megérezze a...

Egy káromkodás szökött ki belőle, amikor a nő visszavonta az érintését.

Rachel elhátrált, és lehajolt, hogy levegye az egyik bakancsát.

– El kell kezdenünk mezítláb járkálni – morogta, miközben a másik lábbelivel kezdett el foglalkozni. – Sok időt megspórolnánk vele.

Wonick elmosolyodott, és sietve levette a sajátját. – Csak néhány másodperc az egész.

– Tudom – mondta. – Túl sok!

Wonick nevetve lerúgta a bakancsát, majd levetette a nadrágját és az alsónadrágját. Mire kiegyenesedett, Rachel kihasználva kivételes gyorsaságát levetette a maradék ruháit, és már meztelen volt.

Megkönnyebbülten felsóhajtott. – Sokkal jobb!

A férfi elvigyorodott.

Aztán térdre ereszkedett a férfi előtt.

Rachel pulzusa felgyorsult, ahogy szemügyre vette a férfi lelkesen felé kiálló hosszát. Az első érintése majdnem nyögést váltott ki Wonickból. A pasas elég nagy volt ahhoz, hogy Rachel ujjai ne találkozzanak, amikor azokat a férfi kemény hosszára fonta, és megszorította. Ekkor mégis felnyögött, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a nő haját, küzdve a késztetéssel, hogy előre sürgesse, miközben a lány megnyalta az ajkát, mintha máris megérezte volna a férfi ízét.

– Rachel – suttogta rekedten.

A nő előrehajolt, nyelvét végighúzta az érzékeny csúcson, és körbejárta. Egyszer. Kétszer. Gyönyör árasztotta el a férfit, tovább fokozva a szükségletét. Wonick felnyögött, és ujjait a lány hajába temette, amely máris kócos volt a póló sietős levételétől. Egész teste megfeszült, minden izmával együtt, amikor Rachel előre nyomult, olyan mélyre vonva a férfit a meleg, nedves szájába, amennyire csak tudta. Miközben helyeslően hümmögött, Wonick a rezgésektől majdnem térdre rogyott.

– Rachel – nyögte újra, miközben a lány az ajkával és a nyelvével dolgozott rajta... azzal a tehetséges, ügyes nyelvvel, amely természetfeletti sebességgel tudott mozogni. Soha nem tapasztalt még ehhez foghatót.

Wonick keze a nő hajába markolt, óvatosan sürgetve őt, ügyelve, hogy mérsékelje kiborg erejét. Minden egyes szívás, simogatás és nyalás egyre magasabbra vitte, amíg az izmai olyan erősen össze nem feszültek, hogy akár alavininnel is megerősíthették volna őket.

Annyira akarta őt.

Annyira szüksége volt rá.

Soha nem tudna betelni vele.

 

Rachel mélyen beszívta Wonickot, imádta a reakcióját. Az öklének szorítását a hajában. A fejbőrének rángatását. Vastag izmainak megfeszülését.

Öröm árasztotta el, ahogy elképzelte, ahogy a férfi megfeszíti az izmait, miközben belé hatol.

Mintha olvasott volna a gondolataiban, Wonick hirtelen elkáromkodta magát.

– Benned akarok lenni! – Lefelé nyúlt, és talpára emelte a lányt.

Rachel már lüktetett, és zihált, amikor a férfi elfordította magától, és az ágyra döntötte. A mellei a matracnak ütköztek. Fokozódott az izgalom, amikor a férfi keze durva simogatással felcsúszott a hátán, ami felszította a nő szükségét. Másodpercekkel később a férfi kemény farka megtalálta Rachel nedves rését, és mélyre süllyedt.

Rachel az ágyneműbe markolt. – Igen! Még!

Wonick visszahúzódott majdnem a makkig, majd ismét mélyre hatolt. Visszahúzódott, majd mélyre döfött. Erősebben. Durvábban. A kiborg irányítás kicsúszott a kezéből, ahogy elveszett a gyönyörben. Olyan jó volt. Ha az ágy nem lenne a falhoz rögzítve, átlökte volna az egész rohadt szobán.

Rachel felnyögött, és a férfi felé ívelt, válaszolt minden lökésre, miközben a férfi kemény hossza eltalálta mindig a megfelelő ponton.

A lány fölé borult, ketrecbe zárva nagy testével. Izmos mellkasának szőre a nő hátát csiklandozta. Egyik keze a lány alá siklott, megkereste a mellét, gyúrta és ingerelte, morzsolgatta a kemény csúcsot, amíg a lány olyan közel nem került az elélvezéshez. Amikor a férfi egy édes csókot nyomott a csupasz vállára, könnyek gyűltek Rachel szemébe.

– Szeretlek, Rachel!

A nő keze a puha ágynemű köré szorult. – Szeretlek, Wonick!

A másik kezét is a lány alá csúsztatta, és végigsimította a csiklóját a lökésekkel egy időben.

Rachel nyöszörgött, ahogy fokozódott az élvezet, és egyre jobban lerövidítette a lélegzetét, amíg az orgazmus végig nem söpört rajta. Belső izmai a férfi köré szorultak, újra és újra megfeszülve, ahogy folytatódott az eksztázis.

Wonick megmerevedett fölötte, a nevét kiáltotta, és kiáradt belé a forrósága.

A gyönyör maradék hullámai továbbra is remegésre késztették a nőt, amikor a férfi visszahúzta a kezét, alkarjával a matracra támaszkodott, és a fejét a lány mellé eresztette az ágyra, és mint mindig, most is ügyelt arra, hogy a súlya ne nehezedjen Rachelre.

– Nem bántottalak, ugye? – suttogta. Néha még mindig aggódott, hogy annyira elveszíti magát az élvezetben, hogy megfeledkezik a kiborg erejéről.

Rachel mosolyogva fedte a férfi kezét a sajátjával.

– Nem.

Egy hosszú pillanatig így maradtak, csendben élvezték egymás jelenlétét, miközben pulzusuk lelassult, és egyikük sem volt hajlandó elválni.

Aztán Wonick csókot nyomott a nő ujjaira, és kiegyenesedett.

Rachel felnyögött, amikor a férfi visszahúzódott belőle, a gyönyör újabb hullámzását váltva ki belőle. Mielőtt megmozdulhatott volna, a férfi felkapta, és mindkettőjüket magasabbra helyezte az ágyon, ahol az oldalukon feküdhettek, egymással szemben. Alig egy lélegzetvétel választotta el őket, ahogy a fejüket a párnákra engedték.

Rachel átvetette egyik térdét a férfi csípőjén, és egyik kezével megfogta erős állkapcsát. A borosta a bőrét dörzsölte, miközben a férfit tanulmányozta.

– Olyan értékes vagy számomra, Wonick! – mormogta. – Köszönöm a szerelmet és az örömöt, amit hoztál nekem!

A férfi elfordítva a fejét, a nő tenyerébe csókolt.

– Nem is emlékeztem, mi az igazi boldogság, amíg nem léptél az életembe!

Bár Rachel igyekezett elkerülni, gondolatai a közelgő csatára terelődtek, és tudomásul vette annak lehetőségét, hogy egyikük talán nem éli túl. Könnyek szúrták a szemhéja belsejét.

Mintha csak olvasott volna a gondolataiban, Wonick megcsókolta Rachel homlokát, és közelebb vonta magához.

– Ez a küldetés nem lesz a végzetünk, Rachel! Esküszöm!

Bólintott, arcát a férfi mellkasába temette, és szorosan magához ölelte, megnyugodva az őt körülvevő izmos karoktól és a férfi szívének egyenletes dobogásától.

 

A bolygó, amelyen a gathendi császár letelepedett, nem volt olyan visszataszító, mint a hajói. Rachel feltételezte, hogy arra számított, hogy egy hatalmas, bűzös mocsár lesz. De egy hatalmas kék óceán foglalta el a kis gömb nagy részét, amely talán fele akkora volt, mint a Föld. A szigetek pöttyöket alkottak a kékségben. De csak egyetlen nagy kontinens létezett. A nyugati parttól a keleti partig középen zöldellő terület húzódott. Felette és alatta sivatag festette bézs színűre a tájat, csíkos kinézetet kölcsönözve a kontinensnek.

– Biztos vagy benne, hogy nem tudják, hogy itt vagyunk? – kérdezte, miközben a Shagosa pályára állt, és elkezdte feltérképezni a bolygót. Jó néhány, ember alkotta műholdakra emlékeztető objektum lebegett el mellettük.

– Biztos vagyok benne. – Wonick hangjában nem volt kétség.

Egy 3D-s térkép emelkedett a Shagosa hadműveleti helyiségében lévő hosszú asztal belsejében elhelyezett konzol fölé, amely részletesebb képet adott a bolygó terepviszonyairól.

– És meg tudjátok akadályozni, hogy észrevegyenek minket?

– Igen.

Rachel elmosolyodott. – Örülök, hogy ti a jó fiúk vagytok. A technológiai fejlesztéseitekkel valószínűleg le tudnátok igázni a galaxist, ha úgy akarnátok.

Wonick felmordult. – És a ti gyorsaságotokkal és erőtökkel, te és a Halhatatlan Őrző társaid meghódíthatnátok a Földet.

– Igaz. – A szekundánsa az évek során sokszor rámutatott erre. – Azt hiszem, még jó, hogy a Halhatatlan Őrzők és a kiborgok nem seggfejek.

A kiborgok felnevettek.

A gathendiek bolygója mindössze két várossal büszkélkedhetett, amelyek a Földön található nagyobb városokra emlékeztettek. Mindkettő olyan ipari területnek tűnt, amely tele volt fekete füstöt okádó gyárakkal, magas épületek csoportjaival, mint amilyenek általában egy város üzleti negyedében találhatók, és fényűző kúriák kis zugaival, amelyeket széles, a hajóikhoz hasonlóan lepusztultnak tűnő épületek vettek körül. Határozottan nem a gazdagok lakták.

A sivatagi vidékeken, távol a városoktól, néhány kisváros is látható volt. Mivel a földben tátongó, ember alkotta lyukakat láttak, azt feltételezte, hogy ezek bányavárosok, amelyek nem érdeklik a kiborgokat.

Ahogy Rachel azt sejtette is, nem volt nehéz megállapítani, hogy honnan uralkodik a császár minden felett. Rámutatott a térképre.

– Ott kell lennie a helynek, ahol a császár lakik.

A bolygó legpazarabb építménye, ugyanakkor erődítmény jelleget is hordozott, a tetőn parkoló repülőgéppel és a birtokon szétszóródott biztonsági járművekkel.

– Egyetértek – motyogta Wonick.

Rachel tanulmányozta. – Az a hely hatalmas. Szerinted hány ember él ott? – Remélte, hogy gyerekek nincsenek. Ez olyasmi volt, amire eddig nem gondolt.

– Csak a császár, az urdekusa, és szolgák sokasága.

A császár és az ő mije? – Az urdekus nem fordítódott le.

Wonick egy pillanatra elgondolkodott. – Ágyasok?

Elképzelni a gathendi császárt meztelenül, egy halom nőstény mellett vonaglani, borzongást váltott ki belőle.

Wonick ajkai megrándultak, mintha olvasott volna a gondolataiban.

Savaas egy másik épületre mutatott. – Ez valószínűleg az egyik kutatási és fejlesztési létesítményük.

Majdnem akkora volt, mint a palota, és egy raktárépület dobozszerű formájának látszott, de nem tűnt az ipari szektorhoz tartozónak, és nem is a gyárak fáradt, koszos kinézetét sugallta. Ennek az épületnek a külseje olyan tiszta volt, hogy akár tegnap is épülhetett volna. A tetejéből nem álltak ki primitív kémények. A falakat nem díszítették ablakok. De magas fémkerítés vette körül, és rengeteg őr járkált a területén.

Rachel a körülötte lévő kis építményekre mutatott.

– Egyáltalán nem próbálják elrejteni. Úgy néz ki, mintha egy külváros közepén lenne.

Wonick rápillantott. – Külváros?

– Egy civil közösség.

Bólintott. – Ez szándékos. Ha a lasaraiak vagy az Aldebari Szövetség bármely más tagja lebombázza a létesítményt, a gathendiek óbégathatnának, azt állítva, hogy egy gyár volt, és megvádolhatják őket azzal, hogy ártatlan civilek ezreit vették célba és ölték meg.

A nő a homlokát ráncolta. – Tényleg elhinné nekik bárki is?

– A Szövetség tagjai nem tennék – mondta Wonick. – De más nemzetek lakói talán elhinnék, különösen, ha az általuk favorizált politikusok támogatják a hamis állításokat, elősegítve ezzel a saját programjukat és karrierjüket.

Savaas felmordult. – Biztos vagyok benne, hogy Astennuh kancellár a hamisságot pártolná.

– Bármit, hogy a Szövetség rossz színben tűnjön fel, miután kirúgta őt – értett egyet Wonick.

Rachel felvonta a szemöldökét. – És hogy megelőzze a vádakat, hogy összeesküvést szőtt a fattyúkkal? Biztos vagyok benne, hogy a Szövetség tagjai nem reagálnának jól, ha megtudnák, hogy Astennuh segített a gathendieknek saját kiborgokat létrehozni. – Egy gondolat ötlött fel benne. – Hé, szerintetek a Szövetség megváltoztatná az álláspontját arról, hogy ti gyilkológépek vagytok, ha megtudnák, hogy Astennuh annyira kedveli a kiborgokat, hogy valójában segít másoknak létrehozni őket? Úgy tűnik, hogy ez egyfajta gőzölgő tiklun burává változtatná a korábbi érveit, miszerint túl veszélyesek vagytok ahhoz, hogy létezzetek. Különösen, ha a Szövetség megtudná, hogy megmentettetek engem, és megbosszultatok néhány általunk talált áldozatot a Kandovarról.

Wonick és Savaas hosszan néztek egymásra.

– Úgy értem – folytatta –, nézzétek meg, mit mondanak az emberek Janwarról. És ő ennek ellenére a legjobb barátságban van Taelon herceggel. Simone azt mesélte, Lisa még azt is mondta neki, hogy a lasarai uralkodók megenyhültek vele szemben. Talán veletek szemben is megenyhülnének.

Savaas arcán jeges kifejezés jelent meg. – Nem kellene bizonyítanunk senkinek! Úgy kellene bánniuk velünk, ahogy a saját népükkel bánnak, hacsak mi – mint egész – nem adunk okot arra, hogy ne így tegyenek. Márpedig mi soha nem adtunk! Nem fogom kockáztatni a településünk biztonságát, hogy olyan valakinek a kegyeiért könyörögjek, aki nem szállt szembe a hamis pletykákkal, és nem tett semmit a lemészárlásunk megállításáért!

Bűntudat töltötte el Rachelt. – Természetesen! Igazad van! – Át tudta érezni a férfi haragját. A Halhatatlan Őrzők évezredeken át rejtegették, hogy mik is ők valójában, mert belefáradtak abba, hogy bizonyítaniuk kelljen, hogy jó emberek, azoknak, akik azt hitték, hogy a különleges képességeiket démonoktól szerezték, vagy másoknak, akik csak ártani akartak nekik, vagy a saját hasznukra akarták felhasználni őket. Csak azt kívánta, bárcsak a kiborgoknak ne kellene ilyen elszigeteltségben élniük. Ők jó emberek voltak.

Wonick gyengéd simogatással a nő hátára tette a kezét, szavak nélkül is tudtára adva, hogy megérti.

Rachel Wonickhoz simult.

Két további építményt jelöltek meg lehetséges kutatási és fejlesztési létesítményként, és további tucatnyit, mint katonai bázist. A K+F létesítményekhez hasonlóan a katonai bázisok is a külvárosok gathendi változatának közepén helyezkedtek el.

– Szerintem a kastélyhoz legközelebbi a kiborgok létesítménye – mondta Wonick.

Savaas bólintott. – Insiorga császár az a fajta, aki a trófeáit és az új gathendi kiborgjait a maga közelében szeretné tartani. De mindet át kellene kutatnunk.

– Egyetértek.

Rachel Savaasra meredt. – Insiorgának hívják? – Most hallotta először.

– Ez a családneve, igen. Miért?

Megvonta a vállát, és eszébe jutott egy pajkos vicc, amelyet Endon mesélt neki, amely három utazóról és a segoniai insisa szó rossz fordításáról szólt. – Úgy hangzik, mint a férfi testrész. – Elkerekedett szemmel Benwa felé mutatott. – Haver! Valaki épp most rúgta meg Benwa insiorgáját!

A kiborgok felnevettek.

A viccet félretéve, Rachel igyekezett elnyomni a gyomrában repkedő ideges pillangókat. Még a fejlett technológia ellenére is, ami a javukra vált, ő és a kiborgok nagy számbeli túlerővel fognak szembesülni. Úgy néz ki, hatvanegyen lennének a mennyi... tíz vagy húszmillió gathendi ellen, akik a bolygót lakják? Mivel eddig csak gathendi katonákkal találkozott, Rachelnek fogalma sem volt arról, milyenek a civilek. Amikor a katonaság és a királyi gárda tagjai elkezdenek legyekként hullani, vajon a civilek is színre lépnének, és harcolnának a betolakodók ellen?

Szerette volna azt hinni, hogy olyan megkönnyebbülést éreznek majd zsarnoki vezetőjük bukása miatt, hogy inkább Rachelnek és a többieknek szurkolnak majd. De ha csak annyit tudtak az Aldebari Szövetség népeiről, amennyit az uralkodójuk mondott nekik...

Igen. Szó szerint Rachel és hatvan kiborg lehet milliók ellen.

Amikor aznap este Wonickkal visszavonultak, a szeretkezésük kétségbeesett volt. Rachel nem tudott nem belekapaszkodott a férfiba, azt kívánva, bárcsak soha ne érne véget az éjszaka. A holnapi nap tele lesz előkészületekkel. Aztán, amint leszáll az éj, lecsapnak.

– Érzem a feszültségedet – suttogta, miközben szorosan átölelte a lányt. – Emlékezz, mit mondtam neked: Ez nem lesz a végzetünk!

A nő bólintott, a torkában lévő gombóc túl nagy volt ahhoz, hogy megszólaljon.

Kicsit meglökte a lányt. – Nézz rám, Rachel!

Visszaszorította a könnyeit, de megtette.

– Nem lehet kétséges! Ez nem lesz a végünk! Mondd, hogy ezt te is tudod!

A lány nagyot nyelt, mert felismerte a férfi szavaiban rejlő igazságot. A hozzáállás, amivel az ember belépett egy csatába, előre meghatározhatta annak kimenetelét.

– Ez nem lesz a végzetünk!

– Most mondd újra!

– Ez nem lesz a végzetünk!

– És újra!

– Ez nem lesz a végzetünk! – fogadkozott elszántan.

Felvonta a szemöldökét, tekintete arrogánssá vált.

– És miért?

A lány elmosolyodott, és a hangulata felderült. – Mert szétrúgjuk a seggüket, kicsim!

– Srul igen, azt tesszük! És holnap este jó nagyot fogunk rúgni.

– Átkozottul igaz!

 

Nem rúgtak szét seggeket a következő este. Az időjárás megfordult, és zivatarokat hozott, amelyek napnyugtától a következő délutánig tartottak. Rachelnek nem lett volna ellenére, ha esőben kell harcolnia. A Földön az eső gyakran bezárkózásra kényszerítette az embereket, így kevesebb nézelődő maradt kint. A morajló mennydörgés talán a fegyverzetük dübörgését is elrejtené, amit a császár erődjébe és a K+F létesítményekbe való behatolásuk során produkálnának. Sajnos a kiborg-páncél, amely elég jól álcázta a férfiak testét ahhoz, hogy még ő is nehezen láthassa őket, nem tudta megakadályozni, hogy az esőcseppek ráessenek és szétfröccsenjenek, ami felhívná a figyelmet és felfedné a helyzetüket. Így végül is megvárták a következő éjszakát.

Még mindig felhők borították az eget, és eltakarták a holdat – ami elmélyíti a sötétséget, és ez is segíteni fogja őket abban, hogy árnyékból árnyékba osonjanak –, de Savaas véleménye szerint egyik sem fog esőt hozni, mielőtt zöld utat adott volna nekik.

Rachel a tükörképét bámulta a mosdó tükrében.

Wonick a lány mögé lépett, és a vállára tette a kezét.

– Mit gondolsz?

Rachel elmosolyodott, és minden részletét szemügyre vette a kinézetének. – Úgy nézek ki, mintha közületek való lennék. – Ahelyett, hogy sárgára és zöldre festették volna az arcát, hogy elrejtsék földi származását, a kiborgok úgy döntöttek, hogy barnára festik a bőrét, olyan vöröses árnyalattal, mint az övéké. És az egész bőrén – nem csak az arcán – viselte ezt a színt, ami egy egyszerű injekcióból származott. Sem víz, sem szappan nem tudta eltávolítani. A pigmentáció egyszerűen el fog halványulni a következő néhány hétben.

Hollófekete haját hátrahúzta a feje tetejére, és ott szépen összefogta. Wonick a lába közé ültette az ágyra a lányt, és szeretettel megformázta a fürtöket. A haja kétharmada lazán leomlott a hátára. A maradékot fonatokba fonta, amit harci gyöngyökkel díszített.

Megcsókolta a lány feje búbját, és végigsimított a haján.

– Közénk tartozol!

– Aggódtam, hogy a gyöngyök kattogó hangokat adnak majd ki, amikor összekoccannak. – Gyorsan megrázta a fejét. – De nem hallok semmit.

Wonick elmosolyodott. – Arra tervezték őket, hogy megfélemlítsék az ellenségeinket anélkül, hogy figyelmeztetnék őket a jelenlétünkre, amikor a lopakodásra van szükség. A csatáidban legyőzött minden egyes gathendiért belefűztem volna egy gyöngyöt, de nem hiszem, hogy van annyink belőle.

Rachel vigyorogva szembefordult a férfival, és átkarolta a nyakát.

– Te és a többiek miért nem így hordjátok a hajatokat? – Janwar még mindig az akseli divat szerint viselte a haját, annak ellenére, hogy maga mögött hagyta azt az életet.

Wonick arckifejezése kijózanodott. – A háborús gyöngyeink szégyenérzetet keltettek bennünk, amikor rájöttünk, hogy néhány csatát nem olyan becsületes okokból vívtunk, mint amilyennek mondták nekünk.

A nő megsimogatta a férfi rövid fürtjeit. – De a csaták, amiket most vívsz, azok olyanok.

Elmosolyodott. – Ez biztosan az lesz. Együtt felszabadítjuk a testvéreinket, megbosszuljuk földi húgainkat, és véget vetünk a császár brutális uralmának.

Rachelnek tetszett, hogy Wonick az ő földi barátait a fogadott családja részének tekintette. – Gondolod, hogy találunk valakit odalent a barátaim közül? – Legnagyobb bánatára, annyira a tervére összpontosított, hogy véget vessen a császár uralmának, és remélhetőleg a gathendiek azon vágyának, hogy mindenáron meghódítsák a galaxist, hogy Savaas és Wonick voltak az elsők, akik felvetették, hogy talán földiek is lehetnek a K+F létesítményekben. – Az általatok összegyűjtött információk szerint nincsenek.

– Lehetséges. Telik az idő. Egy másik hajó azóta ajándékozhatott földi foglyokat a császárnak. Savaas és a többiek minden létesítményt alaposan átkutatnak majd az elhagyása előtt.

Rachel valószínűleg gyorsabban át tudná kutatni a létesítményeket, mint a kiborgok, a fokozott sebességük ellenére. De neki is elég dolga lesz, hogy elérjen a császárhoz.

– Itt az idő – mondta Savaas a hajó kommunikációs csatornáján keresztül.

Rachel hátralépett, és kiegyenesítette a vállát. – Itt az idő, hogy seggeket rúgjunk szét!

Wonick elmosolyodott. – Srul igen!

Az elsődleges hangárban találkoztak a többiekkel. Ötvenkilenc kiborg fordult meg, amikor ő és Wonick beléptek. Mindannyian bámultak.

Rachel széttárta a karjait. – Mit gondoltok? – A fekete, testhezálló harci ruha, amelyet a fegyverkészítő készített számára, nyaktól lefelé mindent védett. Kesztyű borította a kezét. De az arca és a haja látható maradt.

– Úgy nézel ki, mint egy akseli – bökte ki Benwa.

Rachel nem tudta megmondani az arckifejezésükből, hogy ezt jónak vagy rossznak tartják-e.

Egy csipetnyi nyugtalanság suhant át rajta. Vajon jobban fogják őt így szeretni?

Nebet a homlokát ráncolta. – Ez furcsa.

Megkönnyebbülés váltotta a bizonytalanságot, miközben felnevetett. – Szóval jobban tetszik a földi megjelenésem?

– Sokkal jobban! – Nebet felé intett. – Így túlságosan a nővéremre emlékeztetsz. Azért csatlakoztam a kiborg egységhez, hogy kifizessem a műtétet, ami nélkül meghalt volna. Miután felépült, végül beleszeretett egy Astennuhhoz hűséges fickóba. És amikor elkezdődött a kiborg-lázadás, ő és a férje megpróbáltak feldobni a jutalomért.

Rachel a férfira meredt. – Hűha! Micsoda egy totális ribanc!

Nebet elvigyorodott. – Egyetértek.

– Ez a színezés nem állandó, ugye? – kérdezte Hoshaan.

Benwa bólintott. – Visszakapjuk a földi húgunkat, ugye?

– Ó, srácok! – A teljes szívből jövő elfogadásuktól, gombóc képződött Rachel torkában. – Ti vagytok a legjobbak!

– Hmm – mondta Wonick.

A lány felnézett a férfira. – Mi az?

– A szemeid borostyánszín helyett pirosan ragyognak.

Meglepetés rázta meg. – Tényleg?

Bólintott.

– Király! Még Seth és David sem tudja megváltoztatni a szemük ragyogásának színét.

Mosolyogva tette a kezét a lány hátára, miközben csatlakoztak a többiekhez.

Savaas megrázta a fejét, és majdnem elmosolyodott.

– Még jó, hogy nem vagy akseli. Nem lenne elég hadigyöngyünk, hogy a hajadat díszítsük.

Rachel felnevetett. – Milyen a helyzet lent a bolygón? Mehetünk?

Egy konzol felé biccentett, amely a császár városát mutatta. – S-1 a helyén van.

Az android egy kis lopakodó vadászgépen ment le a bolygóra, és némileg enyhült Rachel aggodalma, amikor nem váltott ki riasztást. Most a város központjában, az elsődleges energiaellátó-hálózat előtt várakozott.

Savaas megérintette a fülét. – Ideje cselekedni, S!

– Igen, parancsnok – jött a mesterséges intelligencia vidám válasza. Úgy tűnik, ez volt S első bolygón kívüli küldetése, és a Tangata androidjának hőstetteiről szóló mesék hallatán nagyon izgatott volt.

A konzol egyik sarkában egy másik kép is megjelent, az S-1 belső kamerája által közvetített videó. Sötétség vette körül, amelyet időnként fényes fénykörök enyhítettek, amelyeket a földi utcai lámpákhoz figyelemre méltóan hasonló fények vetettek.

Az android korábban fehér páncélja most matt fekete volt, amely beleolvadt az árnyékba haladás közben. Megállt egy magas fa tövében, kezét a széles törzsnek támasztotta, és meglökte.

A fa nyikorgott, meghajolt, majd recsegve kidőlt. A kerítésen belüli szerkezetek összeroskadtak a súlya alatt. Szikrák repdestek. Valaki felkiáltott. Ahogy S-1 előre száguldott, a videón kialudtak a fények. Egy robbanás hallatszott.

Rachel figyelme a város többi részére terelődött, ahogy az háztömbről háztömbre sötétségbe borult. Wonickra és Savaasra nézett.

– Oké, csak ki kell mondanom! Mekkora szégyen Lasarának, hogy a fajukat majdnem kiirtotta egy olyan civilizáció, amelynek az infrastruktúrája annyira primitív, hogy egy kidöntött fa képes kiiktatni az egész elektromos hálózatot? – Az nem volt fejlettebb, mint sok más hálózat a Földön. – Úgy értem, komolyan, ez a legjobb, amire a gathendiek képesek?

Mindenki nevetett.

– Válaszolhatok én erre a kérdésre, Savaas parancsnok? – kérte S. Mivel a helyiségben nem volt egyetlen android sem, ez bizonyára a hajó android-testen kívüli mesterséges intelligenciája lehetett.

Savaas még mindig kuncogva mondta: – Rajta, S!

– A gathendi nemzetnek sokkal fejlettebb infrastruktúrája volt, mielőtt meggondolatlanul megpróbálta kiirtani a lasaraiakat. Miután a hadseregük brutális vereséget szenvedett az Aldebari Szövetségtől, a gathendiek – Insiorga császár rendeletére – elhagyták szülőbolygójukat, tiltakozásul az ellenük hozott szankciók ellen. A gathendi hajóról szerzett információk szerint, kombinálva a Janwar által összegyűjtött információkkal, a császár azóta a nemzetük pénzmennyiségének nagy részét a biotechnológiai kutatásokra fordítja.

– És a kiborg-programjukba – mormogta Wonick.

– És a palotája építésébe? – tette hozzá Rachel.

– Így van – erősítette meg S. – Tehát a településük infrastruktúrája nagyon sokat szenvedett.

Nem kellene meglepődnie rajta. A császár monomániásan a galaxis meghódítására koncentrált. Néhány dolog, amit Rachel a gathendi hajón látott, egyenesen archaikusnak tűnt a lasarai és kiborg technológiához képest.

– Nos – mondta –, most, hogy tudom, hogy egy fával is tönkre tudod tenni a város elektromos hálózatát, sokkal magabiztosabb vagyok a küldetésünkkel kapcsolatban.

– Nem az egész városét – válaszolta Wonick – csak a szegénynegyedekét. – Ami úgy tűnt, hogy a nagy részét magába foglalta. – A többi, beleértve a császár birtokát is, az S által felrobbantott töltetek következtében elvesztette az energia ellátását. De időbe fog telni, amíg ezt kiderítik.

– A fa – mondta Savaas – addig is enyhíti a gyanút. Az órákon át tartó özönvízszerű esőzésekre fogják fogni, hogy azok eléggé fellazították a talajt ahhoz, hogy kidőljön a törzs, és kezdetben nem fognak manipulációra gyanakodni.

Rachel bólintott. – Amitől az őrök továbbra is lazák lesznek, és nem lesznek tudatában a közelgő támadásoknak.

Wonick a térképen az erőműre mutatott.

– S harcképtelenné teszi a civil munkásokat az erőműben, és ő fogja kezelni a kommunikációt, gathendi nyelven válaszol, miközben gátolja az áramellátás helyreállítására irányuló kísérleteket. Emellett feltöri a város kommunikációs rendszerét, és fokozatosan gyengíti, amíg már nem tudnak egymással kommunikálni.

– Már érkeznek a reagálások – tájékoztatta őket derűsen S-1. – Azt hiszik, hogy egy morcos gathendi vagyok az éjszakai műszakból, és nem értékelik a durva válaszaimat.

Rachel elvigyorodott.

Savaas mosolyogva ingatta a fejét. – Szép munka, S! Mostantól kezdve maradj távol a mi kommunikációnktól, hacsak nincs valami jelentenivalód, vagy ha nincs szükséged erősítésre!

– Nem lesz szükségem erősítésre – válaszolta felháborodottan.

– Akkor maradj távol a kommunikációnktól, amíg nincs valami olyan jelentenivalód, ami nem vicces!

– Igen, parancsnok – mondta, a hangját elárasztó csalódottsággal.

Rachelnek nem tartott sokáig rájönnie, hogy T és S nagy dumások.

Savaas hátralépett az asztaltól. – Ideje indulni!

A kiborgok gyorsan tizenöt harcosból álló csoportokra oszlottak, és a négy lopakodó szállítóhajó előtt gyülekeztek. Miközben Savaas az egyik csoport felé lépkedett, ő és Wonick felemelték az öklüket a levegőbe.

– Egy kiborg se maradjon hátra!

Minden jelenlévő kiborg a levegőbe emelte az öklét, és azt kiáltotta: – Egy kiborg se maradjon hátra!

Rachel a plafon felé lendítette a saját öklét. – Halhatatlan Őrzők akcióban!

A férfiak vigyorogva újra felemelték az öklüket, és azt kiáltották: – Halhatatlan Őrzők akcióban!

Savaas elégedetten bólintott. – Menjünk, szabadítsuk fel a testvéreinket!

Rachel a homlokát ráncolta, amikor észrevette, hogy emberek gyülekeznek a szállítóhajó előtt, amelyet ő és Wonick akartak elvinni.

– Másik járművel fogunk leszállni? – kérdezte.

– Nem – mondta Wonick. – Velünk jönnek.

Léptei lelassultak, és megállt néhány lábnyira a csoporttól.

– Azt hittem, egyedül megyünk be.

Nebet a csoport elejére lépett, és megrázta a fejét.

– Mi gondoskodunk a sajátjainkról, hugi!

Rachel nagyot nyelt, és megrázta a fejét. – Nem akarom, hogy bármelyikőtök megsérüljön, vagy meghaljon a küldetésem miatt!

Wonick a nő hátára tette a kezét. – Ez a mi küldetésünk is. Emlékszel?

Benwa bólintott. – Ugyanannyi okunk van arra, hogy holtan akarjuk látni azt a grunarkot, mint neked.

Nebet elvigyorodott. – De a megtiszteltetést rád bízzuk. Csak azt tervezzük, hogy segítünk neked eljutni oda.

Rachel elmosolyodott. – Ez olyan édes! – Széttárta a karjait, és intett nekik. – Gyertek! Csoportos ölelés!

A kiborgok vigyorogva összezárultak körülötte és Wonick körül, és majdnem megfojtották egy öleléssel.

– Amikor csak készen álltok... – húzta el egy hang unalmas monotonitással.

Rachel nevetve megvárta, hogy a férfiak elhátráljanak, mielőtt megkereste a megjegyzést tévőt.

Savaas az utolsó űrhajó mellett állt, karjait keresztbe fonta a mellkasán.

– A te ölelésedet majd akkorra tartogatom, amikor visszajövünk – szólt Rachel.

A férfi ajkainak sarkai egy kicsit felfelé billentek. – Szavadon foglak!

Rachel mosolyogva intett a kiborgoknak, hogy szálljanak be először. – Hallottátok, fiúk! Induljunk!

Wonick Rachel mellett ült, a nő kis kesztyűs kezét a térdére téve. A csatába indulás mindig adrenalinlöketet okozott. Már régen hozzászokott, és sztoikus arcot vágott, miközben Hoshaan a légkörön keresztül vezette a szállítóhajót.

Belül azonban szorongás gyötörte. Régóta nem tapasztalt ilyesmit. A kiborg-lázadás kezdete és az azt követő nehéz évek óta nem, amikor tudta, hogy az emberei mennyire függenek tőle. Akkoriban aggódott a testvérei jövőjéért.

Most pedig a Rachellel való közös jövője elvesztése miatt aggódott.

Egyesek azt gondolhatják, hogy ez a félelem gyengíti a katonákat. Egy kiborg, akit az akseli hadsereg leszerelt, mielőtt Wonick elért volna hozzá, egyszer azt mondta neki, hogy szerinte a hadsereg azért nyomta el a kiborgok nemi vágyát, hogy megakadályozza, hogy engedjenek a vágyaiknak, és kötődjenek a partnerükhöz, és véletlenül szerelembe essenek. – A szerelem gyengévé tesz – jelentette ki a fiatalabb kiborg pimaszul. – Megosztja a lojalitásodat, és kiveszi belőled a harci kedvet.

Wonick nem értett egyet. A testvérei iránti szeretet tartotta életben, amikor páncélja és bővítményei ellenére annyira megsebesült, hogy alig tudott négykézláb kúszni. Erőt adott neki, amikor szédelgett a kimerültségtől, és elnehezültek a végtagjai. Ez hajtotta arra, hogy őrült megoldásokat keressen, hogy biztonságban kimenekítse őket lehetetlen helyzetekből.

És a Rachel iránti szeretet ma este ugyanezt teszi.

Aggodalma enyhült, amint rájött az igazságra.

– Nem sok aktivitást látok odalent – mormogta Savaas a sisakkommunikátoron keresztül egy másik szállítóhajóról.

– S, jelentést! – parancsolta Wonick.

– Statikus zavart okoztam a bolygó kommunikációs rendszerében, valamint öt munkást és három biztonsági embert eszméletlen állapotba hoztam – jelentette be S vidoran.

Mindannyian megegyeztek abban, hogy a lehető legtöbb civil életét megkímélik, arra az esetre, ha Rachelnek igaza lenne, és nem mindenki támogatja a császár népirtási terveit.

– Bejelentkezett a főparancsnok, és határozott utasítást adott nekem – folytatta S –, hogy minden erőfeszítésünket a palota energiaellátásának helyreállítására összpontosítsuk.

– Ez természetes – morogta Rachel.

– Egy pillanat, kérem – mondta hirtelen S. Távoli kiáltás hallatszott, amit gathendi káromkodások és dulakodás zaja követett. – Mostanra további két civil biztonsági személyt ütöttem ki, és megöltem négy katonai őrt, akiket a főparancsnok küldött, hogy meggyorsítsák az erőfeszítéseimet. Talán a következő behatolásunk alkalmával megtehetném, amit Rachel javasolt eredetileg, és az egyenruha generátorral készíttetek magamnak egy gathendi jelmezt. Azt hiszem, egy ilyen hasznos lett volna ebben a helyzetben.

Wonick elmosolyodott, amikor Rachel az ajkába harapott, hogy elfojtsa a nevetését. – Majd gondolkodunk rajta, S.

– Insiorga császár kötelező kijárási tilalmat rendelt el – tette hozzá S –, utasításba adva, hogy minden üzlet zárjon be, és minden polgár térjen vissza otthonába, és maradjon bent, amíg az áramszolgáltatás helyre nem áll. A főparancsnok figyelmeztetett, hogy ha az áramkimaradás miatt bármilyen polgári zavargás következik be, a császár személyesen engem fog felelősségre vonni. – Szünet következett. – Talán nem kellett volna az egyik kiütött munkás nevét használnom. Ő fog helyettem szembenézni a császár haragjával.

– Nem, nem fog – mondta Rachel –, mert a császár nem éli túl az éjszakát.

– Ah! – válaszolta S, és a hangja felderült. – Igaz. Köszönöm, Rachel.

Rachel Wonickra mosolygott. – Bármikor.

A férfi elvigyorodott. – Van még valami jelentenivalód?

– A főparancsnok utasította a biztonsági erőket, hogy mindenkit tartóztassanak le, aki megszegi a kijárási tilalmat.

Rachel összeszorította az ajkát. – Azt hiszem, igazad van. Nem gyanakodnak semmi szokatlanra.

Wonick bólintott. A dolgok a terv szerint haladtak.

– És a nyugtalan és felbosszantott polgárok által okozott bajt fogják keresni, nem pedig...

– Földönkívüli betolakodókat? – vetette fel.

A férfi felnevetett. – Igen. Földönkívüli betolakodók. Folytasd a statikus zavarás fokozását a bolygó összes csatornáján, S, aztán szakítsd meg a kommunikációt! – A fokozatosan erősödő zavarás kevésbé kelt gyanút, mint egy hirtelen megszakítás.

– Igen, parancsnok. Válaszoljak néhány kérdésre alternatív hangon, és vádoljam magam azzal, hogy véletlenül megrongáltam a kommunikációt, miközben próbáltam helyreállítani az energiát? Nem messze innen van egy elsődleges kommunikációs torony. Odarohanhatnék, és kidönthetnék egy újabb fát.

– Maradj a helyeden – parancsolta Savaas –, és adj bármilyen magyarázatot, amiről úgy gondolod, hogy megfelel nekünk!

– Igen, parancsnok.

Rachel elvigyorodott. – Csak én látom így, vagy tényleg úgy hangzik, mintha S nagyon élvezné ezt?

– Élvezi ezt – értett egyet Wonick. – Talán egy kicsit túlságosan is.

A többi kiborg szállítóhajó felbontotta az alakzatot, és mindegyik egy-egy K+F létesítmény felé fordult, amelyekről úgy gondolták, hogy ott tartják fogva a testvéreiket és az esetlegesen fogságba ejtett Földlakókat.

– Láttam egy hullámzást – mondta Rachel, miközben bekukucskált az által pilótafülkének nevezett részbe.

– A többi egység a célpont felé tart.

– Közeledünk a palotához – jelentette be Hoshaan, amikor elhaladtak a város felett.

– Nehéz nem észrevenni a sok fénnyel – mormogta Rachel. – Mindenhol máshol koromsötét van.

Wonick bólintott. – Feltételeztük, hogy a császárnak van tartalék energiaforrása.

– Ennek azonban korlátozottnak kell lennie, különben miért ragaszkodna a főparancsnok ahhoz, hogy először a palotában állítsák vissza az energiaellátást?

Az arcpajzsa mögött Nebet felvonta a szemöldökét. – Mert ő egy grunark?

Rachel felnevetett. – Igaz.

A palota – ellentétben a legtöbb építészeti alkotással, amely mellett elhaladtak – tiszta, modern vonalat képviselt. Vastag félhold alakú, magasabb, mint a környező épületek, és fehér falakkal büszkélkedett, amelyek garantáltan kiemelték a város szürkésbarna keverékéből. Előtte hatalmas, gondosan megmunkált kertek húzódtak, fákkal és csillogó kőutakkal tarkítva. Középpontjukban egy majdnem olyan magas szobor állt, mint maga a palota.

Rachel az orrát ráncolva tanulmányozta. – Ennek a császárnak kellene lennie?

– Igen.

A szobor talapzatát egy nagy szökőkút vette körül, amely azt az illúziót keltette, mintha a császár a vízen járna.

– Nagyon sokat képzel magáról, ugye? – kérdezte lekezelően. – Meglep, hogy nem rendelte meg a szobrásztól, hogy úgy nézzen ki, mintha lepisilné a galaxis többi részét.

Mindenki nevetett.

Elöl magas, erős fémkerítés zárta körül a kerteket. Oldalain, a félhold alakú épület csúcspontjainak közelében a kerítés egy kőfalba ment át, amely hátul vette körül a területet.

– Kicsit elhanyagoltabbnak tűnik ott hátul – mormogta Rachel.

Így is volt. Wonick figyelmesen tanulmányozta. A szépen ápolt ágyások helyett egy tó foglalta el a palota mögötti terület felét. A vészvilágítás megcsillanva a vízen, kiemelte a felszínén burjánzó zöld szemetet. A tavon túl fák és a természetes növényzet kusza tömege emelkedett, elzárva a császár kilátását a falain túli viskókra. Fegyveres őrök járták a területet. Továbbiak lézengtek a palota többnyire lapos tetején, amelynek közepén egy szállítójármű parkolt.

– Nézzük meg közelebbről a tetőt – motyogta.

Hoshaan kibővítette az arról a területről alkotott képet.

Wonick megjegyezte az őrök helyzetét, mielőtt a tető szélei mentén elhelyezett nagyméretű tárgyakra összpontosított: kettő elöl, kettő hátul, és egy-egy a félhold csúcsainál.

– Azok fegyverek? – kérdezte Rachel.

– Igen. – Wonick rájuk mutatott. – Azok e-ágyúk, amelyek arra szolgálnak, hogy megvédjék a palotát a felülről támadó járművektől. Azok pedig gyorstüzelő ND-3-as puskák.

– Gondolom, erősebbek, mint egy O-puska?

– Sokkal erősebbek. Ötven lövést tudnak leadni másodpercenként. És már egy találat is elég ahhoz, hogy átszúrja a páncélt. Mutasd meg újra a terepet, és indíts hőszkennelést! – adta ki az utasítást Wonick.

– Hőszkennelés megkezdése – válaszolta Hoshaan.

Egy rácsháló fedte le az eddigi képet. Több piros pont jelezte a lombok által elrejtett őröket.

Rachel előrehajolt. – Nem rossz. Ennyivel elbírunk!

Az őrök a helyszínen nem aggasztották. Wonick inkább azok miatt aggódott, akik a palotához rohannak, amint megszólal a riadó. A katonai bázisok valószínűleg már készenlétben voltak, mivel a császár és a főparancsnok polgári zavargásokra számított.

– A palotába hátulról megyünk be – jelentette ki Wonick. – Még több árnyék. Nebet, nézd meg, hogy távolról meg tudod-e hekkelni a biztonsági kamerákat. – Többet is kiszúrt a tetőn, és még egy tucatot a falakon.

Nebet bólintott, és lehunyta a szemét, amely gyorsan kezdett ide-oda mozogni a szemhéja mögött. Eltelt egy perc, majd kieleresztett egy frusztrált hangot. – Kézközelben kell lennem, hogy meghekkelhessem őket!

Wonick az udvart tanulmányozta. Két őr sétált a palota túlsó oldalán lévő nyitott ajtóhoz. Egy hasonló egyenruhát viselő gathendi lépett ki, egyik kezében valami ennivalót tartva. Teli szájjal rájuk mordult valamit, és a szabad kezével intett nekik, mintha azt mondaná, hogy térjenek vissza a helyükre. Az őrök arcán elégedetlen kifejezés jelent meg, amikor megfordultak, és elindultak vissza a helyükre. A főnök újabb nagy falatot harapott az ételéből, majd parancsokat kiabált egy harmadik őrnek, mielőtt feljebb húzta a nadrágját az aranyszínű pocakján, és elindult vissza befelé.

– Ez biztosan a biztonsági állomás – mondta Wonick. – A császár azt szeretné, hogy közel legyen, de ne legyen látható az épület elejéről.

Rachel fanyar mosolyt villantott.

– Semmi sem ronthatja el a palota pompáját!

Mintha csak megerősítették volna Wonick sejtését, két másik őr lépett ki a palota hátsó ajtaján, megálltak az iroda előtt, majd a túlsó fal felé indultak.

– Ötfős csapattal bemegyek – mondta Wonick. – Aagar, Vaaren és Fonwen, azt akarom, hogy ti foglaljátok el a tetőt. Nebet, Benwa és én csendben elfoglaljuk a biztonsági állomást, és feltörjük a kamerákat. A felvételek hurokba kötése több időt ad nekünk, hogy elérjük a császárt.

– Én is megyek – bökte ki Rachel.

Wonick megrázta a fejét. – Meglátnának. – Amikor a nő tiltakozásra nyitotta a száját, a férfi aktiválta a páncélja álcázását. – Minket nem fognak meglátni! – A páncéljuk nem csak a fizikai megjelenésüket rejtette el, hanem a hőjelzéseiket is.

Rachel pislogott. – Igen. De elfelejted, hogy el tudok suhanni mellettük anélkül, hogy észrevennének bármit is egy szellőn kívül.

– És erre bőven lesz időd, miután hurokba kötöttük a felvételeket.

A nő úgy nézett ki, mintha tiltakozni akarna, de végül összeszorított ajkakkal bólintott.

Wonick megpaskolta a nő vállát. – Már csináltunk ilyet korábban is, Rachel. Sokszor, miközben kiszabadítottuk a testvéreinket.

A nő grimaszolt. – Bocsánat! A türelem nem az erősségem. Hozzászoktam, hogy csak úgy berontok és szétrúgom a seggeket.

Fokozódott a szórakozás. – Tisztában vagyok vele. – Wonick leengedte a sisakja arcvédőjét, és felállt. – Ne aggódj! Gyorsak leszünk. – Elindult a vezérlőterem felé, hogy átkukucskáljon Hoshaan válla fölött. Amikor a C-23-as zsilipje kinyílik, a belseje láthatóvá válik bárki számára, aki véletlenül arrafelé néz, arra kényszerítve őket, hogy a palota biztonsági kameráinak látóterén kívül szálljanak ki. – Tegyél le minket ott! – Egy olyan területre mutatott, ahol egy kétszintes épület mögött leégett egy ház, vagy üzlethelyiség. Úgy nézett ki, mintha a helyi lakosok most szemétdombnak használnák a telket.

– Igen, parancsnok!

Hoshaan átrepítette őket a magasabb építményhez, és úgy lebegett mögötte, hogy az ajtó háttal volt a palotának. A szállítóhajó belsejében a felső lámpák elsötétültek.

Wonick és kis csapatának többi tagja a kinyíló ajtó előtt gyülekezett. Mielőtt az befejezte volna a leereszkedést, mindenki kiugrott, és lent lévő szemétkupacok között landolt.

A zsilip bezárult. Csak Wonick kibernetikusan felerősített hallása tette lehetővé, hogy hallja a szállítóhajó távolodását. Mint minden kiborgok által tervezett jármű, ez sem keltett szelet, és a hajtóművek sem produkáltak hangos morajlást vagy hőnyomot, amit észlelhettek volna a hőérzékelők, ami úgy tűnt, folyamatosan csodálatra késztette Rachelt.

Wonick és kis csoportja néhány pillanatig mozdulatlanul állt, és arra figyeltek, hogy valaki kiált-e riadót. Amikor senki sem tette, a palota felé kocogtak. Egyetlen ugrással a fal tetején landoltak, olyan halk puffanásokkal érkezve, amelyeket nem tudtak elkerülni, hála a testsúlyuknak és a súlyos páncéljuknak. Néhány őr elfintorodott, és feléjük nézett.

A kiborgok mozdulatlanok maradtak, páncéljuk azt tükrözte, ami mögöttük volt.

Az őrök egymás között motyogva távolodni kezdtek.

Wonick és a testvérei könnyedén átléptek a peremen, és csendben leugrottak a falon belüli puha földre. Lehullott levelek borították a földet, amelyek még mindig nedvesek voltak az esőtől, és hangtalanná tették a lépteiket, ahogy a csapat a biztonsági iroda felé tartott. A tavat körülvevő vad dzsungel szélénél megálltak. Aagar, Vaaren és Fonwen átosontak az árnyékban az épület oldalához, ahol felmásztak, megtámadták a tetőn lévő őröket, és átvették az irányítást a nagy fegyverek felett.

Egy perc telt el.

Célpontok megsemmisítve! jelentette Aagar a mentális kommunikáción keresztül.

Megerősítve!

Egy őr megkerülte a palota oldalát. A biztonsági főnök kilépett az irodából, és szidalmazni kezdte. Egyiküknek sem volt tudomása az árnyékból figyelő fenyegetésről. Az őr dühös volt, amiért be kellett jönnie a szabad estéjén. Úgy látszik, a főparancsnok utasította őket, hogy duplázzák meg az uralkodó védelmét, amíg a városban helyre nem áll az energiaellátás.

– Ez a protokoll – vicsorogta a biztonsági főnök. – Ha nem tetszik, menj és dolgozz egy drekking gyárban! – A hangneméből ítélve, ezt tartotta a legalantasabbnak. És ezen a helyen talán az is volt. Ha Insiorga császár mit sem törődött a népe életkörülményeivel, Wonick kételte, hogy érdekelnék a munkakörülmények, amelyeket el kell viselniük.

Amint a felettes tiszt megfordult, hogy bemenjen, az őr egy obszcén kézmozdulattal beintett, majd elmasírozott.

Wonick elindult előre, Benwa és Nebet közvetlenül a nyomában maradt. Ahogy közeledtek a biztonsági irodához, felhangzott a biztonsági főnök hangja.

– Igen, főparancsnok, megdupláztam az őrséget. Éberek maradunk, amíg az áramellátás helyre nem áll... Nem, főparancsnok! Az őrök még mindig érkeznek... A városban lévő áramkimaradás késleltetheti... Igen, főparancsnok, megbüntetem azokat, akik még nem érkeztek meg! – Hosszú szünet. – Igen, főparancsnok, minden betolakodót azonnal megölünk! A kivégzésekről készült felvételeket minden csatornán sugározni fogjuk, hogy elrettentsük a további áruló tevékenységeket! – Újabb szünet. – Igen, főparancsnok!

Mivel a kapcsolatot nem zavarta statikus zaj, a főparancsnoknak a helyszínen kellett lennie, és a palota magánkommunikációs rendszerét kellett használnia.

Amint befejezte a beszélgetést, a biztonsági tiszt azt mormogta: – Arrogáns drek!

Wonick intett a fejével, és belépett az irodába. Nebet és Benwa őrizte a hátát. Mivel páncéljuk álcázása be volt kapcsolva, senki sem láthatta őket. De az óvatosság mindig bölcs dolog volt.

A biztonsági főnök egy íróasztal fölé görnyedt, szája egy újabb falatot harapott, miközben becsmérlő megjegyzéseket mormolt a főparancsnokról és a császárról egyaránt, valamint gépelt egy konzolon. Ahogy Wonick közeledett, a gathendi átpillantott a válla fölött, mintha biztosra akart volna menni, hogy senki sem hallja meg a morgásait, és nem árulja be a császárnak.

Wonick eltörte a hím nyakát. Míg Benwa az ajtóban maradt, Nebet felkapott egy második széket, és letelepedett a konzol elé. Levette egyik kesztyűjét, tenyerét a szkennerre helyezte, és munkához látott. A pillantása elvesztette a fókuszt, ahogy a kódot rostálta. Az összes biztonsági felvétel beolvasva és lemásolva, jelentette ki a mentális kommunikáción keresztül.

Amíg Wonick várt, úgy döntött, hogy betuszkolja a halott biztonsági tisztet a mosdóba, és feltűnésmentesen behegeszti az ajtót.

A közelmúltban érkezett és távozott személyek eltávolítása és a felvételek újbóli összeállítása. Fájlok mentése. Az élő felvételek helyettesítése folyamatosan ismétlődő hurokkal mondta Nebet. Pislogott egyet. Megvagyunk.

Wonick aktiválta a sisakkommunikációs rendszerét.

– Kettes egység – suttogta Rachel kedvéért ahelyett, hogy a mentális kommunikáción keresztül beszélt volna –, elfoglaltuk a tetőt és a biztonsági irodát. Szálljatok ki az üres telken, és gyertek át a falon. Rachel, csatlakozz hozzám a nyugati oldalon lévő biztonsági állomáson! Ti többiek, csendben likvidáljatok minden őrt a hátsó területen. Aagar, szólj, ha megérkezik az erősítés!

Nebet megmerevedett. Hallottam valamit!

Szellő libbent a kis irodában. Nebet és Benwa felugrottak, majd káromkodtak, amikor Rachel megjelent Wonick előtt. Hosszú haja és fonatai a hirtelen megállástól a sisaknak csapódtak.

– Szia! – suttogta a lány.

Wonick felemelte a sisakján a szemellenzőjét, hogy a lány láthassa az arcát, és elmosolyodott. – Szia!

– Örülök, hogy gyakoroltam az álcázott megjelenésetek keresését. – Felemelte a kezét, és szorosan egymás mellé helyezte a mutató- és a hüvelykujját. – Ilyen közel voltam ahhoz, hogy egyenesen beléd rohanjak!

Wonick felnevetett.

– Két őrrel végeztem idefelé jövet – folytatta. – Mehetünk?

– Igen.

Hátralépve, két kardot rántott elő. – Akkor csináljuk!

TIZENHETEDIK FEJEZET

 

Fordította: Szilvi

 

Rachel elfojtotta a mosolyát, amikor valaki káromkodni kezdett a kommunikáción keresztül.

Wonick a homlokát ráncolta. – Savaas, te voltál az?

– Igen. Több őr van ebben a létesítményben, mint amennyire számítottunk.

Egy morgás hallatszott a rádión, mielőtt Voyin azt mondta: – Úgy tűnik, a fél drekking hadseregük itt van.

A nő a homlokát ráncolta. – Gondoljátok, hogy az áramszünet miatt erősítették meg a biztonságiakat? Ez gyors volt. – Nagyon gyors.

– Biztosan így van – válaszolta Savaas. – Közel sem voltak ennyien sem tegnap este, sem ma reggel.

– Még mindig további őrök jelennek meg itt – említette Wonick. – És a legtöbbjük inkább tűnik ingerültnek, mint aggódónak.

– Nos, itt – mondta Savaas komoran –, úgy rángatóznak, mint a srul, mintha bajra számítanának.

Rachel éles pillantást villantott Wonickra.

– Azért aggódnak, hogy a betolakodókat kívül tartsák, vagy azért, hogy a foglyul ejtett kiborgokat bent tartsák? – Wonick fivérei a múltban már próbáltak megszökni?

– Ismeretlen – mormogta Savaas. – De az utóbbi lehetősége reményt ad nekem. Hármas egység, jelentést!

– Itt is növelték a biztonságot, de nem ilyen mértékben – tájékoztatta Renak. – Elintéztünk néhány őrt, meghurkoltuk a biztonsági felvételeket, és készen állunk, hogy megkezdjük a behatolást.

– Négyes egység? – kérdezte Savaas.

– Ugyanaz, mint a hármas egységnél. Fokozott biztonság, de semmi olyan, amit ne tudnánk kezelni. Épp most intézzük a biztonsági felvételeket, és két perc múlva készen állunk a behatolásra.

Ez eléggé megerősítette a gyanújukat, nem igaz? Rachel Wonickra meredt. – Úgy tűnik, a létesítmény, amit Savaas választott, valami különlegeset őriz.

– Egyetértek.

– Mivel ennyien fedezik a külső részt – mondta Savaas –, a legjobb megoldás az lesz, ha leszállunk a tetőn, kiiktatjuk az őröket, és felülről hatolunk be az épületbe. De nem vagyok biztos benne, hogy ezt meg tudjuk tenni anélkül, hogy néhány őrnek ne sikerülne akár egy lövés, akár egy riasztás. És Voyinnak időbe telik, amíg sikerül hurokba kötnie a biztonsági felvételeket.

– Megpróbálom lezárni az épületet, amíg dolgozom rajta, de amíg nem végzek, addig ki leszünk szolgáltatva – mondta Voyin.

Wonick Nebetre pillantott. – Meg tudod hackelni innen a K+F létesítmény biztonsági felvételeit?

A férfi szeme üres lett.

Rachel küzdve a türelmetlenségével, egyik lábáról a másikra topogott.

Nebet megrázta a fejét. – Túl sok a turankem. Biztosan rejtegetnek ott valamit.

A nő a homlokát ráncolta. – Mi az a turankem? – A fordítója nem tudta meghatározni ezt a kifejezést.

Wonick szemöldöke összehúzódott. – A legközelebbi földi angol megfelelői, amiket a fordítómátrixom elő tud állítani, azok... tűzfalak vagy biztonsági funkciók?

– Ah!

– Legalább egy órába telne, mire átjutnék rajtuk – állapította meg Nebet.

Nem volt ennyi idejük. A palota biztonsági állomásának vezetője és a külső őrök fele már lent volt. Kételte, hogy sokáig tartana, amíg ezt valaki észrevenné.

– Hoshaan? – mondta Wonick.

– Igen, parancsnok?

– Küldd le az S-4-et. Találkozzunk vele a biztonsági irodában.

Eltelt egy pillanat. – Már úton van.

– S-4-et fogjuk ráállítani, Savaas. Neki nem fog olyan sokáig tartani. Amint végzett, kiiktathatjátok az őröket a tetőn, bemehettek, és elkezdhetitek a keresést anélkül, hogy a biztonsági felvételek követnének titeket.

– Szólj, amint kész van! – mondta Savaas. – Addig is, S?

– Igen, Savaas parancsnok?

– Készen állnak a C-23-asok és a K-6-osok?

– Megerősítve. Az android alakjaim a C-23-asok kormányánál vannak, készen arra, hogy az ön parancsára irányítsák őket. A K-6-osok pedig készen állnak.

– Jó. Minden egyes behatolási pont fölé egy C-23-ast akarok. A többit oszd szét a katonai bázisok között. Amint megkezdődik a behatolás, semmisítsetek meg minden járművet és repülőt azokon a bázisokon. Ha ehhez szükség van a K-6-osokra is, akkor szükség szerint irányítsd oda őket!

– Igen, Savaas parancsnok – értett egyet S derűsen. – Kihívás lesz ezt úgy megtenni, hogy a közeli építmények ne sérüljenek meg, de gondoskodni fogok róla, hogy semmi működőképes ne maradjon a bázisokon.

Rachel elvigyorodott. – Izgatottnak hangzik.

Wonick bólintott, arckifejezése azt sugallta, hogy ezt aggasztónak találja.

Alig észrevehető léptek közeledtek gyors tempóban. Rachel az ajtó felé pillantott.

S-4 lépett a biztonsági irodába. S korábban beismerte, hogy az android alakjának nagy részét borító fémpáncélzatból hiányzott az a kifinomultabb álcázás, amellyel a kiborgok páncélzata büszkélkedhetett. De képes volt átváltani egyik egyszínűről a másikra. Most a fényes fehér helyett, amit általában viselt, S-4 páncélzata az S-1-hez hasonlóan matt feketében pompázott, hogy segítsen neki beolvadni az éjszakába.

A szemei azonban lelkesen csillogtak, hogy ezúttal ő is részese lehet az akciónak.

– Óóó – duruzsolta Rachel –, tetszik az új külsőd, S!

Az android szemei felcsillantak. – Köszönöm, Rachel! Kérlek, lépj félre, Nebet!

Szemeit forgatva Nebet felállt, elhátrált, és átadta helyét az androidnak.

S-4 a konzolra simította fém tenyerét.

– Mit gondolsz, mennyi időbe telik, S? – kérdezte Wonick.

– Öt perc és huszonhárom másodperc, hogy hatástalanítsam a kezdeti turankemet és beszivárogjak a rendszerükbe. Öt másodperc a biztonsági felvételek módosítására és hurokba zárására. És további négy perc és tizenkét másodperc az épület lezárására.

Rachel vidámsága eltűnt. – Szóval, kilenc perc, többé-kevésbé. Kilenc perc alatt sok minden történhet. Az ottani katonák kevésbé lesznek idegesek, és elkezdhetnek ellazulni...

Savaas ismét káromkodott. – Vagy küldhetnek még több csapatot. Egy újabb szállítóhajó érkezett.

Nem jó. Meg kellett akadályozniuk, hogy a gathendiek tovább erősítsék ott a biztonsági intézkedéseket. Még a kiborgoknak is megvoltak a határaik, különösen, ha ki akarták szabadítani foglyul ejtett testvéreiket. Rachel kételkedett benne, hogy a tudósok kiváló állapotban tartották volna azokat az embereket. – Lenne valami hátránya annak, ha S hamarabb kezdené bombázni a katonai bázisokat?

– Igen – válaszolta Wonick. – Jelenleg a palota nincs lezárva. Csupán fokozott készültségben van. Ha a katonai bázisok lángba borulnak, a császár azt fogja feltételezni, hogy megtámadták a bolygót, és elrendeli a teljes lezárást.

– Ami azzal jár, hogy...?

– Ennek eredményeképpen vastag gátak hullanak a helyükre minden ablak, fal és ajtó fölé.

– Csak itt a palotában?

– Lehetséges. Kevésbé őrzik, mint Savaas helyszínét. A császár további biztosítékokat szeretne. De ugyanez történhet ott is, ha aggódnak az esetleges szökések miatt.

Rachel összeszorította az ajkát. – Mi lenne, ha békén hagynánk a bázisokat, amíg nem kerül mindenki a saját célpontján belülre, és itt csinálnánk egy kis figyelem-elterelést?

Wonick felvonta a szemöldökét. – Mire gondoltál?

Rachel hagyta, hogy ajkai ravasz vigyorra görbüljenek.

– Valamit, ami feldühíti a császárt, és arra kényszeríti, hogy ide irányítsa a katonai erőket. Hogy mondják gathendiül, hogy „Le a császárral”?

Wonick szemei összeszűkültek. – Veedetha neh wusokt. Mit szándékozol tenni?

– Le fogom dönteni azt a kurva nagy szobrot ott, elöl. Hogy mondod azt, hogy „Ha nekünk nincs hatalmunk, neked se legyen hatalmad”?

Megránduló ajkakkal Wonick azt mondta: – Yen voxi na sampe dewan, oora dey sethna sampes dewan.

Rachel, hogy az emlékezetébe vésse, újra és újra elismételte a mondatokat a fejében.

Benwa felemelte a szemellenzőjét, és elvigyorodott. – Ez a mi pozíciónkhoz fogja hozni az erőket.

Rachel mosolyt villantott rá. – És megállítja a katonák áramlását az Egyes Egység tartózkodási helyére, lehetővé téve Savaasnak és a srácoknak, hogy bemenjenek és megmentsék a testvéreidet anélkül, hogy pár százezer katona próbálná megállítani őket. – És ez nem sokban térne el az eredeti tervüktől. Tudták, hogy valószínűleg ezzel a forgatókönyvvel fognak szembesülni: katonák tömegei rohannak a palota felé, míg ő és a többiek odabent felkutatják a császárt.

Visszafordult Wonickhoz. – Te mit gondolsz?

– Csináljuk meg! – mondta Wonick. – De várj, amíg a palotába nem érünk, és nem adom meg a jelet! Amint a szobor feldől, vonszold be a segged, mielőtt elrendelnék a lezárást! Eltarthat egy darabig, amíg S felülbírálja azt.

– Oké! – Rachel megcsókolta a férfit. – Bent találkozunk!

Wonick megérintette a nő karját. – Ne próbálj az ablakon keresztül betörni! Stovicun kristályból vannak. Könnyebb lenne a falat áttörni. Odabent kiiktatjuk az őröket, és nyitva tartunk neked egy ajtót.

Még jó, hogy figyelmeztette. Ha a halhatatlanok nagy sebességével rohant volna az ablaknak, valószínűleg úgy végezte volna, mint egy szélvédőn szétloccsant bogár. – Oké!

Wonick a kommján keresztül beszélt. – Nebet jelzésére áttörjük a palota hátsó ajtaját.

Wonick, Benwa és Nebet leengedték a szemellenzőjüket, és gyakorlatilag eltűntek, ahogy visszatért az álcázás. Rachel a biztonsági irodában maradt, és figyelte őket, amennyire csak tudta. Lépteik hangja egyre halkult, ahogy a palota hátsó bejáratát képező nagy dupla ajtók felé tartottak. További kiborgok osontak el mellette, ami azt jelentette, hogy nem maradtak kint őrök, akik kihívást jelentettek volna, nem mintha egyébként is meglátták volna a kiborgokat. Rachel maga is alig tudta kivenni őket.

A palota nagy hátsó ablakain keresztül bámulva észrevette, hogy több őr van bent.

Nebet a kesztyűs kezét az ajtók melletti hozzáférési lapra tette, amikor a többi kiborg is előbukkant a fák közül, és csatlakozott hozzájuk.

Kattant a zár. A kétszárnyú ajtó kinyílt.

A bent lévő őrök kíváncsian néztek abba az irányba, olyan valakire számítva, aki ismeri a belépéshez szükséges kódot. Összevonták a szemöldöküket, amikor nem láttak senkit.

A palota padlója fényes kőből volt. Rachel némán összerezzent, amikor – annak ellenére, hogy a kiborg harcosok ügyeltek a lépéseikre – a bakancsuk halkan a padlóhoz dobbant, és visszaverődött a falakról.

Az őrök megmerevedtek és felemelték a fegyvereiket.

A semmiből előbukkanni látszó energialövések minden őrt ledöntöttek, mielőtt eldönthették volna, hogy lőjenek-e a nyitott ajtóra, megkockáztatva, hogy kint megrongálnak valamit, amiért a császár később valószínűleg megöli őket... vagy várjanak, hogy lássák, tényleg belépett-e valami.

Minden lövés gyors és tiszta volt, azonnal ölt.

Az őrök a földre omlottak anélkül, hogy visszalőttek volna, vagy riadót fújtak volna.

– Tiszta – suttogta Wonick.

Rachel odasétált az ajtóhoz, vigyázva, hogy ne ütközzön a négy kiborgba, akik kint maradtak – készen arra, hogy szükség esetén segítsenek a tetőn lévő testvéreiknek az erősítés elleni harcban –, és bekukucskált a halott őrökre. – Szép munka! Készen álltok arra, hogy eltereljem a figyelmüket?

– Igen – válaszolta Wonick.

Mosolyogva pillantott a férfi hangja felé, pimaszul tisztelgett neki, és elmosódott mozdulattal elszaladt.

Két kiborg őt követő halk hangjai jutottak el a fülébe, amikor befordult a sarkon, majd átugrott a magas falon.

– Drek, gyors ez a nő! – bukott ki az egyikből a kommon keresztül.

– És erős – mondta a másik. – Már a falon túl van.

Figyelmen kívül hagyva őket, Rachel cikcakkban haladt az elöl lévő szép kerti ágyások között, amíg el nem ért az északnyugati sarokhoz.

– Veedetha neh wusokt! – kiáltotta mély hangon.

Valahol néhány őr kezdett beszélni.

Az északkeleti sarok felé száguldott.

– Veedetha neh wusokt! – harsogta mélyebb hangon. – Yen voxi na sampe dewan, oora dey sethna sampes dewan!

– Veedetha neh wusokt! – kiáltotta az egyik őt követő kiborg a nyugati kerítés közelében. A másik is csatlakozott a kiáltásokhoz, és további gathendi zagyvaságot tett hozzá, ami Rachel fordítója szerint azt jelentette, hogy „Öljétek meg a császárt”.

Rachel ide-oda száguldozott, és még néhány másodpercig kiabált. Amint az őrök a bejárati kapuhoz gyűltek, hogy biztosítsák, hogy zárva maradjon, a szobor felé vette az irányt. A víz szétfröccsent, amikor a szobor tövében lévő csillogó medencébe ugrott. A kezét a kőcsászár sípcsontjára helyezte, megtámasztotta a lábát, és meglökte. A magas figura kissé megingott az alapzatán.

– Srul – motyogta Nebet bentről. – Szerintem meg fogja csinálni.

A pokolba is, igen, meg akarta csinálni. De ez az átkozott dolog nehéz volt. Még a hihetetlen erejével együtt is hozzá kellett adnia egy erőteljes telekinetikus lökést.

A szobor recsegve oldalra dőlt, majd felborult, és hangos csattanással landolt a kőburkolaton, amitől a medence alja, amelyben állt, megremegett a lába alatt. A víz felhullámzott és átcsapott a peremen. Rachel megelégedésére a kőszobor három nagyobb darabra tört, amelyek himbálóztak és port vertek fel, mielőtt a fej – a nyakának egy része még mindig rajta volt – néhány méterrel arrébb gurult.

Igen!

Minden őr megfordult, hogy a törmelékre nézzen. Rachel elmosódva elrohant. O-puskalövés világította meg a szökőkutat, odacsapódva a vízbe, ahol állt az előbb.

Kattanás hallatszott, amikor kinyíltak a bejárati ajtók.

– Rachel – suttogta Wonick a rádión keresztül.

A nő berohant a házba. Az ajtó becsukódott. A szökőkút vizétől nedves bakancsában Rachel próbált megállni, megcsúszott, és egy nagy, kemény, álcázott alaknak ütközött.

Páncélos karok fonódtak köré, hogy stabilizálják.

– Hoppá! – A nő próbált talpon maradni. – Wonick, te vagy az?

– Igen.

A lány felvigyorgott rá. – Majdnem elcsúsztam és seggre estem. Az nagyon kínos lett volna.

A férfi felnevetett.

Odakint újabb fegyverropogás tört ki.

– Veedetha neh wusokt! – kiabálták tovább a kiborgok a terepen, tovább fokozva a cselt. – Yen voxi na sampe dewan, oora dey sethna sampes dewan!

Rachel kinézett az ablakokon. Több őr is kezdett összerogyni, miközben a láthatatlan ellenfelekkel küzdöttek.

Kiáltások hallatszottak valahol az emeletről. Felbődült egy riasztó.

Wee-wonk! Wee-wonk! Wee-wonk!

Gépek zúgtak fel a falakban, miközben kívülről vastag panelek csúsztak le, elzárva a kilátást a kertekre. Bakancsok dübörögtek a kőpadlón.

Rachel kihátrált Wonick karjaiból, és kivonta a kardjait.

– Jól van, mehetünk!

Wonick és a hat kiborg, akik csatlakoztak odabent hozzá, alakzatba rendeződtek. Legalábbis Rachel úgy gondolta, hogy így tettek. Lenyűgözően nehéz volt felmérnie a helyzetüket.

– Menj a hátunk mögé, Rachel! – parancsolta Wonick.

A nő lekicsinylő pillantást vetett a férfi irányába.

– Nem hiszem! – A feléjük dübörgő őrök célpontot fognak keresni. Ha mindannyiuk tekintete rá szegeződik, a kiborgok kiiktathatnák őket anélkül, hogy olyan sérüléseket szenvednének, amelyek akadályoznák az álcázásukat a jövőbeni összecsapásokban.

– Nem is számítottam másra – motyogta a férfi szárazon –, de egy próbát megért! S, meg tudod mondani, hol lehet a császár?

– Most küldöm a palota tervrajzait – válaszolta S.

A sisakja vizorjának belső oldalán egy áttetsző térkép jelent meg.

– A kiemelt terület a császár magánlakosztályát foglalja magában – tájékoztatta őket S.

A lépések egyre hangosabbak lettek. Négy gathendi őr célra tartott fegyverrel fordult be futva a sarkon.

Wonick és csapata tüzelt, mielőtt megtorpantak volna, hogy célba vegyék Rachelt. Az őrök olyan csattanással zuhantak a padlóra, amely visszhangzott a falakról.

– Veedetha neh wusokt! – harsogták odakint a férfiak O-puskák lövéseinek kíséretében.

Rachel és a többiek előre indultak. A nő a homlokát ráncolta, amikor a vizorján tükröződő háromdimenziós térkép minden alkalommal elmozdult, amikor elfordította a fejét. – Lehet, hogy le kell vennem a sisakomat, ha ez a térkép túlságosan elvonja a figyelmemet. Még mindig nem szoktam hozzá.

– Figyelmeztetni fog a közeledő őrökre.

Rengeteg piros pont töltötte meg a palotát. – Az orrom és a fülem is megteszi ezt nekem – emlékeztette a lány. – Felfokozott érzékeim vannak, emlékszel?

– A felfokozott érzékeid nem fogják megvédeni a fejedet a fegyverek lövésétől!

– Nem – mosolyodott el. – Erre szolgál a segg-szétrúgásom!

Több horkantó nevetés hallatszott a kommon keresztül, miközben a csapatuk haladt előrefelé.

Ahogy az épület hátsó része felé haladtak, a lány szemügyre vette a környezetét, és undorodva görbítette le az ajkát.

– Most komolyan? – Rachel megkerülte a férfiakat. – Mindez egy nagyzási téveszmékkel küzdő faszfejnek, az elszigetelt ágyasainak és néhány szolgának? Egy egész áruház elférne ebben az előcsarnokban. – A belmagasság legalább tizenöt láb lehetett. Az első és a hátsó ajtó közötti távolság futballpályányi méretű volt. A falak mellett padok sorakoztak, föléjük pedig bekeretezett képzőművészeti alkotásokat akasztottak, ami idősebb gathendi államférfiak képére emlékeztette Rachelt, akik megpihennek, mielőtt folytatnák a fáradságos utat a palota hátsó részébe.

– Savaas parancsnok – szólalt meg hirtelen S. – Beszivárogtam a létesítmény rendszereibe, és lehallgattam a biztonsági felvételeket. Ön és az Egyes Egység szabadon beléphetnek. Amint bent vannak, a parancsára kezdeményezem a létesítmény lezárását.

– Beszivárgás indul – válaszolta Savaas.

Rachel remélte, hogy élve találják meg fogságban lévő testvéreiket.

Wonick és a többiek megfeszültek, amikor a palota térképén több piros pont közeledett az előcsarnokba nyíló két hátsó folyosón. Bakancsok dübörögtek a padlózaton, ahogy az őrök befordulva a sarkon szembekerültek velük.

– Helló – üdvözölte őket Rachel vidáman a Szövetség közös nyelvén, felhívva ezzel magára a figyelmüket.

Tudatlanul a kiborgok jelenlétéről, az őrök mind felé fordították a fegyvereiket, és tüzet nyitottak.

Rachel a telekinetikus képességét tervezte használni, hogy mindannyiukat felkapja és egymásnak csapja, de Wonick elkáromkodta magát és tüzet nyitott, mielőtt megtehette volna. Rachel pedig aggódott, hogy ha előre robog, hogy a szokásos módon szétrúgja az őrök seggét, a kiborgok talán haboznának lőni, félve, hogy őt sebesítik meg. Így kénytelen volt beérni azzal, hogy kitér a gathendiek lövései elől, és eltereli a figyelmet. Már megint.

Két őr visszahúzódott a bal oldali folyosóra. Hárman a jobb oldalra jutottak. Egy másodperccel később két e-gránát repült a látóterükbe – mindkettő egy-egy sarok mögül –, és feléjük pattogott.

Rachel szemei elkerekedtek. – Gránátok!

 

Wonick és az emberei oldalra vetődtek.

A férfit pánik töltötte el, miközben körülnézett. Hol volt Rachel?

Egy elmosódott folt suhant át a látóterén. Az e-gránátok hirtelen eltűntek. Fél másodperccel később mindkét folyosó felrobbant. Lángok, törmelék és testrészek repültek szét.

Megállt a szíve.

Aztán Rachel megjelent az előcsarnok közepén, a hátsó ajtók közelében. Megtántorodott, és majdnem elesett.

Wonick odarohant hozzá. – Rachel? Megsérültél?

A lány rosszallóan nézett a padlóra. – Nem. A bakancsom még mindig nedves, és ez az átkozott padló nevetségesen csúszós. Nem aggódnak amiatt, hogy a császár megcsúszva a seggére esik, amikor úszás után bejön?

Megkönnyebbült nevetés harsant fel a férfiból, miközben gyors ölelésbe húzta a lányt. – Mit csináltál?

Rachel megpaskolta Wonick hátát. – Telekinézissel visszadobtam rájuk a gránátokat, de kukucskálnom kellett a sarkoknál, hogy lássam, milyen messzire küldjem őket, és biztos akartam lenni benne, hogy nem robbantom fel a lépcsősort.

– Az egyes egység behatolt a létesítménybe – jelentette be Savaas a kommon keresztül. – Zárd le, S!

– Létesítmény lezárása.

– S – tette hozzá Wonick – kezdd meg a katonai támaszpontok elleni csapásokat!

– Csapások megkezdése most – jelentette be a mesterséges intelligencia örömmel.

Rachel mosolyogva hátrált el. – Esküszöm, ha most láthatnánk az android alakját, fel-le ugrálna a székében.

Ez Wonickot sem lepné meg. A vörös pontok csoportokba gyűltek a palota belsejének térképén. A fele a robbanások felé rohant. A másik fele pedig a császári lakosztályok felé indult.

– Gyerünk!

A keleti szárnyba mentek. Egy hosszú, déli irányba kanyargó folyosón néhány ajtó sorakozott. Az egyik oldalon egy lépcső vezetett a fenti lépcsőfeljáróhoz, amely elég széles volt ahhoz, hogy a kiborgok négyesben tudjanak rajta haladni.

A folyosó kanyarulatából őrök bukkantak elő. Wonick és a többi kiborg kinyújtották a karjukat, ujjaikat ökölbe szorították, és elsütötték a páncélzatuk fegyvereit. Osdulium-lövedékek, az O-puskákéhoz hasonlóak, repültek a csuklókesztyűkből.

A kiborgoknak nem kellett sok idő, hogy rájöjjenek, hogy a nagy fegyverek viselése lehetetlenné teszi az ellenséghez való lopakodást. Az ellenségnek talán egy-két lövésbe is beletelt, mire felfogták, mi történik. De ha egyszer megértették, már csak a levegőben lebegni látszó puskákat kellett célba venniük. A kiborgok tehát úgy fejlesztették a páncélzatukat, hogy beépített fegyvereket is tartalmazzon.

Tartalékként azonban minden kiborg tartott egy kompakt, könnyen összeszerelhető O-puskát a páncélzatuk hátuljára erősített álcázott fegyvercsomagban, valamint egy rakás gránátot.

A gathendi őrök elestek. Egyik kiborg sem sérült meg.

Rachel sem, de szokatlanul nyugtalannak látszott.

Wonick a homlokát ráncolta.

– Túlságosan zavaró a térkép, Rachel? – Megkérhette volna S-t, hogy távolítsa el neki, ha nem emlékszik rá, hogyan kell.

– Nem. Kezdek hozzászokni.

Akkor miért a nyugtalanság? Amikor Wonick látta őt korábban harcolni, nyugodt volt, pimasz, vagy dühösen vad, ahogy egyik harcossal a másik után küzdött.

Elindultak felfelé a hosszú lépcsőn. A lépcsőfeljárónál a lépcső egy félfordulót tett, majd felmentek a következő emeletre. Egy műalkotásokkal díszített fal választotta el a lépcsősor felét, megakadályozva, hogy bárkit is meglássanak a másik oldalon, aki esetleg lesben áll, hogy rájuk lőjön. De vörös pöttyök sem időztek ott.

Azonban vörös pontok özönlöttek feléjük az alattuk lévő nyugati szárny felől.

Wonick és a többiek megfordultak és tüzeltek.

Amint minden őr elesett, Wonick visszafordult, hogy folytassa a lépcsőmászást.

Rachel ott állt mögötte, ajkai összeszorultak, ujjai pedig ökölbe feszültek a fegyverei markolatai körül. És Wonickra lecsapott a felismerés. Miután a nő bejött és csatlakozott hozzájuk, az egyetlen harc, amelyben részt vett, a gránátok átirányítása volt. Ő maga nem harcolt.

Attól félt, hogy lelőhetik?

Rachelt ismerve, a nő inkább attól tartott, hogy ha beveti magát a harcba, a kiborgok tétovázni fognak, mielőtt tüzelnek.

Nem csoda, hogy ideges volt.

– Rachel?

– Igen?

– Mi megyünk magasra, te meg mélyre? – javasolta, a bolygón a lány által használt kifejezéssel.

A feszültség leolvadt az alakjáról, ahogy elmosolyodott.

– Mit szólnál, ha én mennék magasra, ti pedig mélyre?

A férfi szemügyre vette a nő apró termetét. – Hogy akarsz magasra menni?

Rákacsintott. – Mindjárt megmutatom! Társaságunk van.

A piros pontok dél felől közelítették meg a felső lépcsősort.

Rachel megpördült, és elindult a lépcsőn. Amint felért a második emeletre, előre sprintelt. De ezúttal olyan sebességgel tette, amit gyakran halandói sebességnek nevezett. Wonick és az emberei gyorsan követték.

A lépcső tetején megálltak.

Öt gathendi futott Rachel felé. Az egyik durva parancsot adott, hogy álljon meg.

Figyelmen kívül hagyva a férfit, a nő az egyik fal felé vette az irányt, felugrott, és oldalra dőlve futott végig rajta.

Az őrök tágra nyílt szemmel megálltak, és felemelték a fegyvereiket.

Túl késő. Fém csillant, amikor Rachel meglendítette a kardjait, lefejezve az elöl állókat.

Mögöttük a földre pördült, és a többieket is elintézte, amikor azok is megfordultak, hogy szembekerüljenek vele.

Miután az őrök a földre rogytak, a nő Wonickra vigyorgott.

– Látod, amikor ezt természetfeletti sebességgel csinálom, nagyobb a lendületem, és sokkal tovább tudok fent maradni. Én magasra megyek, ti pedig mélyre.

– Drek – suttogta Nebet. – Ő tényleg a testvérünk! – A kiborgok, akik minden egyes lépéssel gyorsabban és messzebbre tudtak haladni, a múltban gyakran alkalmaztak ilyen taktikát.

– A pokolba is, igen! – válaszolta Rachel büszkén.

– Megérkezett az erősítés – jelentette be Aagar a tetőről.

– Rengeteg erősítés – tette hozzá Fonwen.

Dübörgés támadt, amikor a tetőn lévő kiborgok aktiválták az ágyúkat és a nagy teljesítményű puskákat. Ezt követte a robbanások moraja.

– Menjünk! – parancsolta Wonick.

Ahelyett, hogy megtisztították volna a második emeletet, mielőtt továbbindultak volna, Wonick Sonjint és Taadurót a lépcső alján hagyta, hogy fedezzék őket, míg a többiek folytatják felfelé. A palota négy szint magas volt, a császár lakosztályával a tetején. A vörös pontok többsége most a császár védelmére sietett, a számuk egyre nőtt ott, lassan már megközelítette a százat.

A térkép szerint a harmadik emeleten, a lépcső tetején több őr is tartózkodott. Egyikük sem észlelte a behatolók hőjeleit.

A lépcsőfeljáróhoz érve Rachel Wonick felé fordult. – Van gránátod? – suttogta, alig hallhatóan a kommon keresztül.

– Igen.

– Adj egy párat!

Wonick kinyitotta a combján lévő rekeszt. – Bex-7-es kábító gránátokat vagy Z-12-es robbanóanyagot szeretnél?

– Z-12-eseket.

A nő mindkét kis kezébe tett egyet-egyet.

– Egy perc múlva találkozunk. – A nő elmosódva elszaladt. Felülről döbbent nyögések hallatszottak.

Wonick és csapata a lépcsőfordulóban maradtak, látótéren kívül.

Az őrök a lépcső tetején vitatkozni kezdtek. Rachel olyan gyorsan mozgott, hogy nem vették észre, hogy az általuk keresett betolakodó épp most hasított át rajtuk, ehelyett egymást vádolták lökdösődéssel.

– Veedetha neh wusokt! – harsogta Rachel a folyosó északi végéből.

Az őrök közül többen is káromkodva eredtek futásnak észak felé.

Rachel fehér pontja eltűnt a térképről, majd egy másodperccel később újra megjelent a déli végénél.

– Veedetha neh wusokt! – kiáltotta.

Több őr délre robogott.

Wonick bekukucskált a sarok mögé. A lépcsőn csak néhányan álltak, és azok is inkább a társaikat figyelték, ahelyett, hogy a lépcsőfeljárót tartották volna szemmel.

Egy elmosódott folt ugrott át az őrök feje felett, és száguldott lefelé a lépcsőn.

Rachel megjelent Wonick előtt a középső lépcsőfordulóban.

Mielőtt az őrök észrevehették volna, robbanások hallatszottak a harmadik emeletről. Tűz és törmelék lövellt ki a folyosókról. A lépcső tetején álló őrök a padlóra vetődtek. Füst gomolygott a folyosó mindkét végéből, sűrű felhőt alkotva.

Rachel felnézett a károkra. – Jól van! Elég messzire vittem őket ahhoz, hogy az őrök nagy részét felrobbantsam anélkül, hogy a lépcsőt is megrongáltam volna.

Az őrök feltápászkodtak, és Wonick látókörén túl bámulták a károkat.

Rachel összeszűkítette a szemét, majd mindkét kezével furcsa fel-le mozdulatot tett.

Az őrök felsikoltottak, amikor hirtelen felrepültek, és a magas mennyezethez csapódtak, majd lezuhantak a padlóra.

Rachel nem használta gyakran a telekinetikus képességét. De amikor megtette, az lenyűgözte a férfit. Wonick mosolyogva ingatta a fejét.

– Te menj magasra, mi pedig mélyre!

Együtt rohantak fel a lépcsőn, és elintézték a két gathendit, mielőtt azok talpra szedelőzködhettek volna. A harmadik emeleti őrök, akik túlélték a Z-12-esek robbanását, lőni kezdtek.

Wonick páncélja kapott néhány találatot. A vizorjának bal oldalán lévő kijelző felvillant, figyelmeztetve őt az elszenvedett sérülésekre. Bár a páncél kitartott, megvédve őt a sérülésektől, minden egyes találat tönkretette az álcázócellákat, és olyan égési nyomokat hagyott, amelyek bárki számára elárulták a helyzetét, aki odafigyelt.

Rachel folyamatos mozgásban maradt, amíg az utolsó őr is el nem esett. Amikor megállt, nehezen lélegzett, könnyű páncélját vér borította.

– Megsérültél? – kérdezte Wonick, amikor csatlakozott hozzá.

– Nem. A páncél megvédett. – Kardjával az egyik őrre mutatott. – Az az ostoba fattyú lelőtte két saját emberét, miközben engem próbált elkapni.

A következő lépcsősor felől O-puska lövések világították meg a mellettük lévő falat. Egy gathendi a középső pihenőről eldobott valamit, majd eltűnt a látóterükből. Egy gránát repült feléjük.

Elkerekedett szemekkel Rachel eldobta a kardot, és elmosódva megmozdította a kezét.

A gránát egy szempillantás alatt irányt váltott, és olyan gyorsan száguldva, mint egy rakéta, a harmadik emeleti folyosó megfeketedett és lángokkal borított túlsó végébe tartott, mielőtt felrobbant volna. Törmelék zúdult le az emeletről a padlón keletkezett lyukon keresztül.

– Hú! – kiáltott fel Rachel, és felvette a kardját. – Ez közel volt!

Ijesztően közel. A nőt a páncélja nem tudta megvédeni annyi mindentől, mint az övé.

A sarok mögé hajolva Wonick többször is rálőtt a középső lépcsőfordulónál álló őrökre. Nebet és a többiek csatlakoztak hozzá, és addig lőttek, amíg az összes őr le nem zuhant a lépcsőn.

– Menjünk tovább – mormogta Wonick, és elindult felfelé.

Amikor a pihenőhöz értek, Nebet kihajolt a falnál, és feldobott valamit a másik lépcsőn. – Kábítógránátok – mormogta. Egy másodperccel később villámként világította meg a lépcsősort a fény. Testek omlottak a padlóra. Ketten legurultak a lépcsőn, hogy a lábuknál landoljanak a lépcsőfordulóban.

Kopp-kopp-kopp hang hallatszott, mintha valaki elejtett volna valamit, és az lassan legördült volna a... ó, drek!

Wonick Rachelra vetve magát, a földre vitte magukat, miközben fény villant. Lángok és törmelék törtek elő a láthatatlan lépcsősorról. A mellettük lévő fal mennydörgés szerű robajjal robbant fel. Mennyezet darabok záporoztak lefelé, miközben Wonick betakarta Rachel apró alakját, ahogy csak tudta. Nehéz darabok csapódtak a hátára és a lábára. Újabb riasztások villantak fel a vizorján.

Odabent csend lett, amelyet csak a tűz ropogása és a palotán kívülről felhangzó tompa robbanások és nehézfegyverek lövései zavartak meg, ahogy az emberei harcoltak odakint a megérkező gathendi erősítéssel.

Por szitált a levegőben. Valami nyögött a fejük felett.

Nebet! morogta Wonick a mentális kommunikáción keresztül.

Mi van? Ez egy kábító gránát volt vágott vissza. Honnan kellett volna tudnom, hogy az egyik grunarknál egy aktív Z-12-es van?

Józan ész? morogta Benwa, miközben a kiborgok lerázták magukról a törmeléket, és feltápászkodtak.

– Rachel? – mondta Wonick hangosan.

– Jól vagyok – felelte a lány feszült hangon. – Csak pokoli nehéz vagy ezzel a sok páncéllal!

Wonick sietve elengedte a nőt, és felállt. Lenyúlt, megfogta a lány kezét, és felsegítette. Amennyire meg tudta állapítani, a nő nem szenvedett sérüléseket.

A sisakját borító port törölgetve Rachel ránézett a férfira, és megdermedt a mozdulat közepén. – Óóóóó! – A tekintete a férfi mellett annak testvérei felé siklott.

Wonick megfordult, már tudva, mit fog látni.

Mindegyiküket por borította. Most még egy csecsemőnek sem okozna nehézséget kiszúrni őket.

– Ennyit a menő álcázásról – motyogta Rachel. – Adj néhányat azokból a kábító gránátokból!

Wonick elővett négy Bex-7-est a tartalék csomagjából, és közben felmérte a károkat. A fal, amely korábban elválasztotta a felezett lépcsősorokat, eltűnt. Az azt díszítő festmények széttépett fecnijei most a megmaradt falakat és a mennyezetet szegélyezték. A gránát a negyedik emeleti folyosóra vezető lépcső nagy részét elpusztította, és egy olyan tátongó lyukat hagyott maga után, amely a legtöbb ember számára túl nagy volt ahhoz, hogy átugorjon rajta, még lendületből is.

Rachel szemügyre vette a lépcsősor középső falának a mennyezetről lelógó maradványait. – Remélem, az nem teherhordó volt.

Újabb baljós nyögés hallatszott fölöttük.

A lány a férfi szemébe nézett. Kikapta a gránátokat Wonick kezéből, majd elrugaszkodva magasra ugrott, és könnyedén elérte a negyedik emeletet. Körülötte holttestek hevertek a folyosón. Füst töltötte meg a levegőt, amely folyamatosan sűrűsödött, ahogy alulról felfelé szállt.

A negyedik emeleti folyosó mélyéről O-puskalövések dördültek.

Wonick beszívott egy lélegzetet. Rachel nyílt terepen volt, és csak a felszálló füst mögé bújhatott!

A lány kitért és lebukott, remélhetőleg elég gyorsan ahhoz, hogy ne érje találat, de hagyta, hogy a gathendiek itt-ott megpillantsák. Fájdalmas kiáltások hangzottak fel. Férfi hangok. Nem nőiek.

Nebet felhorkant egy nevetést. – Briliáns! Ráveszi őket, hogy egymást lőjék.

Rachel felnyögött, amikor az egyik villám eltalálta. Aztán egy második.

Mielőtt Wonick szólhatott volna neki, hogy húzzon onnan a srulba, a nő eltűnt.

Egy szívdobbanással később a lépcsőkön kavargott a füst, ahogy valami – vagy valaki – átrepült rajta.

Rachel guggolva landolt Wonick előtt a földön.

Szikrázó elektromosság világította be a negyedik emeletet, amikor felrobbantak a kábító gránátok. Puffanások következtek, ahogy újabb őrök rogytak össze. Félelemtől szorongó kiáltások hangzottak fel.

Rachel felállt. A páncélja két helyen is füstölt. Grimaszolva nyújtózott ki, mintha fájdalmai lennének. De amikor Wonick kinyitotta a száját, a nő felemelte a kezét.

– Jól vagyok! A páncél kitartott. Az az O-puskalövés csak olyan ütést mér, hogy lehet, hogy zúzódást hagy maga után. – Nevetés táncolt a szemében, amely most élénkvörösen ragyogott. – Bár teljesen megérte. Azok a köcsögök tényleg egymásra lövöldöztek. El tudod ezt hinni?

Wonick megkönnyebbülten elfojtotta szórakozását.

– Igen. Menjünk, mielőtt újracsoportosulnak!