4. Fejezet

 

NEGYEDIK FEJEZET

 

Fordította: Szilvi

 

Wonick az aprócska kommunikációs állomáson járkált. Amint megszakította a kommunikációt, Rachel visszatért a zenéje sugárzásához és a gathendiek gúnyolásához.

Szorongás hasított belé, ahogy bűntudat is, amiért kikapcsolta távolról a kapszula vészjelzőjét. De ő csak biztonságban akarta tudni a lányt, vuan! És ahogy Rachel mondaná, fiú, ez a seggedbe harapott! Rachel B terve egyenesen a kiborgok anyabolygójára csalogatná a gathendieket.

Amint Savaas megtudja ezt, el fogja rendelni a mentőkapszula megsemmisítését, hogy a gathendiek ne találják meg a településüket.

Wonick elkáromkodta magát. Nem akarta, hogy Rachel meghaljon. Főleg nem a gathendiek keze által. És legfőképp nem a kiborgok keze által.

Hosszú percek teltek el, miközben a férfi küzdött, hogy megoldást találjon, hogy hogyan segíthetne a lányon, és mégis megőrizze a kiborgok névtelenségét. Megállt, ismét káromkodott, és a nagy konzol előtti egyik székbe zuttyant.

Ujjai repültek a felületen, miközben megnyitott egy újabb, erősen titkosított kommunikációs vonalat, és a következő címmel küldte el:

Kód 39712

Megnevezés: Sürgős

Pillanatokkal később az egyik képernyő kivilágosodott a konzol felett, és egy ismerős arc nézett vissza rá. A férfit az arcvonásai akselinek mutatták. De Wonickkal és kiborg testvéreivel ellentétben ennek a férfinak hosszú volt a sötét haja. Az arcától fonatokban húzta hátra a feje búbjáig, majd gyöngyökkel díszített fonatok és laza fürtök kombinációjában lógott le a hátára, amelyek eléggé kócosak voltak ahhoz, hogy láthatóvá tegyék, aludt, amikor a hívás eljutott hozzá.

Mintha csak alá akarná támasztani a gondolatot, a férfi ásított, és hunyorgott vörösesbarna szemével.

Bőre ugyanolyan bronzos, enyhén vöröses árnyalatú volt, mint Wonické. Bár jelentős idő telt el azóta, hogy Astennuh kancellár elküldte Wonickot és Savaast, hogy végezzék ki Janwart, a fiatalember, aki a galaxis egyik legrettegettebb kalózává nőtte ki magát, jól megöregedett.

– Wonick? – kérdezte Janwar. – Mi a helyzet?

Wonick a kommunikációs állomás zárt ajtaja felé pillantott. Éles hallása megerősítette, hogy kívülről senki sem közeledik.

Újra előre fordult, és így szólt: – Azt mondtad, hogy figyeljünk minden kommunikációt, ami a szektorunkon áthalad, és figyeljünk, hogy nem említik-e a földieket.

Janwar arcán érdeklődés csillant, miközben előrehajolt.

– Találtál valamit?

– Igen. Egy földi nő egy lasarai mentőkapszulában tart felénk. – Wonick gyorsan tájékoztatta a helyzetről. Janwar azonban bosszantóan kevéssé bizonyult segítőkésznek. Úgy tűnt, nemrégiben elég nagy kalandban volt része, segítve a Szövetség kereső- és mentőakciójában, gathendi hajókat és bázisokat támadott meg.

Megdöbbentő dolog történt. Janwar eddig csak a legénységét és kiborgokat engedett a hajójára. Most azonban nemcsak dokkolt egy segoniai hadihajóhoz, és megengedte a parancsnoknak, hogy a Tangata fedélzetére lépjen, hanem földi nőstényeket is a hajójára engedett?

Mi a fene történt ott?

Kommunikációjuk felénél, amelyben Janwar többször is javasolta Wonicknak, hogy söpörje félre Savaas aggodalmait, és menjen megmenteni új legjobb barátját, a kalóz megszakítva a beszélgetést, oldalra nézett. Az arca felderült egy olyan mosolytól, amilyet Wonick még soha nem látott a barátja arcán. Ez most... ragaszkodás volt?

– Szia, bébi – szólalt meg egy nő. – Mit csinálsz?

Wonick kihúzta magát. Ez földi angolul volt.

Janwar csak egy másodpercig habozott, mielőtt bejelentette: – Egy újabb Földlakót találtak.

Drek! Mit csinált? Kivel beszélt?

– Mi? – Egy alak mozdult Janwar és az íróasztala közé, egy pillanatra elzárva Wonick kilátását, mielőtt egy nőnemű személy Janwar ölébe nem pottyant, és a képernyőre pillantott.

– Mikor? Hol találtad meg? Ki az? Hogy van? Jól van? Megsérült? Te vagy az, aki megmentette? Biztonságban van?

Wonick megdermedt, és csak ámulva bámult.

Janwarnak valóban volt egy nője a Tangata fedélzetén. És biztosan bízik benne. Máskülönben kidobta volna az öléből, amit a pletykák szerint mindig megtett, ha az örömlányok nem voltak hajlandóak elfogadni a nemet.

A nő a homlokát ráncolta. – Mi a baj? – Közelebb hajolt a képernyőhöz. – Megszakadt a kapcsolat?

Amikor a lány a konzol felé nyúlt, Janwar sietve megragadta a kezét.

– Nem vesztetted el a kapcsolatot – mondta neki Wonick.

– És vissza is tértél! – kiáltott fel vidáman, és ujjongva felemelte a karját. – Szia, még be sem mutatkoztam! Sajnálom! Ez bunkóság volt tőlem! Simone vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek!

Wonick megint csak bámult.

Mi történt? Janwar ugyanúgy vonakodott bízni, mint Savaas és a többi kiborg. Ki volt ez a nő?

A nő szemöldöke ismét összehúzódott.

– A fenébe! Megint lefagyott. Mi történik? Csak nem pufferel? Mert ha igen, akkor meg kell mondanom, hogy a földönkívüli technológia iránti csodálatom épp most kezdett mélyrepülésbe.

Janwar félrehajolt, hogy jobban láthassa Wonickot, és elmosolyodott. – Nem pufferel. Csak sokkot kapott.

– Mitől? A megjelenésemtől? – Lenézett, és megrántotta az inget, amit viselt, próbálva elérni, hogy többet takarjon, feltételezte Wonick, annak ellenére, hogy a képernyő csak deréktól felfelé mutatta őt. A ruhadarab túl nagy volt neki, és azzal fenyegetett, hogy lecsúszik az egyik kecses válláról.

Janwaré volt? Ez intim kapcsolatra utalt... ahogy a Janwar ölében elfoglalt helye is.

– Hát – mondta Simone –, ha tudtam volna, hogy videokonferenciát tartasz, valami megfelelőbbet vettem volna fel. – Ujjaival a hajába túrt.

– Nem erről van szó – mondta Janwar. – Még soha nem látott Földlakót.

Wonick mohó kíváncsisággal tanulmányozta a nőt. Tényleg Földlakó volt? – Úgy nézel ki, mint egy lasarai.

Elmosolyodott. – Nekem is így mondták. De nem hiszem, hogy egy lasarai nő csak férfiingbe öltözve járkálna a Tangata folyosóin.

A férfi szemei összeszűkültek. Jó érv. A lasaraiak – legyenek férfiak vagy nők – mindig olyan ruhát viseltek, amely a nyakuktól a csuklójukig és a bokájukig eltakarta őket. De a szavai olyan akcentust hordoztak, ami Racheléből hiányzott. – Túl kicsi és halvány vagy ahhoz, hogy segoniai legyél. De lehetsz egy segoniai-lasarai félvér. – Azok ritkák voltak, és csak Segonián éltek.

A nő felhúzta az orrát. – Tényleg? Félvér? Még mindig használják errefelé ezt a kifejezést?

– Wonicknak bizalmi problémái vannak – tette hozzá Janwar. – Kételkedik abban, hogy Földlakó vagy.

Simone a szemét forgatta. – Ó, testvér! Ő a barátod? Érdemes a bizalmadra?

– Teljes mértékben.

A nő visszafordult a képernyő felé. – Akkor Wonick, a lasaraiak vagy a segoniaiak meg tudják ezt csinálni? – Nagy barna szemei élénk borostyánszínben villantak fel. Aztán némán vicsorogva kivillantotta a fogait.

Wonick állkapcsa majdnem a padlóig zuhant, amikor hegyes agyarak ereszkedtek le a nő ínyéből, amelyek ugyanolyan veszélyesnek tűntek, mint az Akselen élő nagy dzsungelragadozóké.

Még Janwar is meglepettnek látszott. Felszaladt a szemöldöke. – Van agyarad?

A nő szemei tágra nyíltak, kezét a szájára szorította, és oldalra fordult a férfi ölében, hogy szembeforduljon vele.

– Igen – mondta habozva az ujjai mögött. – Visszahúzhatóak. Nem gondoltam, hogy elmondom, mert... nos, elfelejtettem. Nem kellett használnom őket, mióta a Tangata fedélzetére jöttem. Ha transzfúzióra van szükségem, csak kapok egyet az orvosi részleg izéjéből.

Ebből a szögből nehéz volt látni, de amikor a nő leengedte a kezét, Wonick úgy vélte, hogy eltűntek az agyarak. A szemében lévő ragyogás megmaradt.

– Volt néhány zavaró tényező. – A férfi megnyugtatóan megdörzsölte a nő hátát. – Arra használod őket, hogy rajtuk keresztül töltsd magadba a vért, amikor szükséged van rá?

Az alsó ajkát harapdálta. – Igen.

– Miért nézel ilyen aggódva? – kérdezte Janwar szelíden. – Azt hiszed, hogy kevésbé foglak szeretni, most, hogy tudom, hogy mások a fogaid?

Janwar szerette őt?

Ez még jobban megdöbbentette Wonickot, mint az agyarak.

– Nem. – Szégyenlősen elmosolyodott. – Sajnálom! A szokás hatalma. Az agyarakat sosem fogadták jól a Földön.

– Akkor te Földlakó vagy? – Wonick előrehajolt. A nő karcsú testalkata törékeny külsőt kölcsönzött neki, és Janwar mellett kicsi volt. Halvány bőre puhának tűnt, élénk kontrasztot alkotva hosszú, sötét hajával. Wonick nem tagadhatta a nő vonzó vonásait. Bájos volt. – Minden Földlakó úgy néz ki, mint te? – Rachel is így nézett ki?

– Minden... – A nő Janwarra pillantott. – Mi ő?

– Kiborg.

Wonick döbbenten vett levegőt.

A nő visszalendült Wonick felé. – Minden kiborg úgy néz ki, mint te?

Az árulás úgy sújtott le, mint egy mellkasra mért ütés. Janwar megtette az elképzelhetetlent. Habozás nélkül felfedte Wonick származását, amiről tudta, hogy nemcsak Wonick, hanem az összes megmaradt kiborg életét is veszélyezteti. Hogy tehette ezt?

Wonick vádló pillantást vetett Janwarra.

Simone szemei elkerekedtek. – Várj! Te egy kiborg vagy?

Bűntudat sötétítette el barátja arckifejezését.

De úgy tűnt, Simone nem vette észre. Majdnem ugrált az izgalomtól, és Wonickot tanulmányozta. – Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – áradozott. – Te az a kiborg vagy? Az, akinek ki kellett volna végeznie Janwart, de nem tette?

– Az egyikük – morogta Wonick, most már megkérdőjelezve ezt a döntést. Hogy árulhatta el Janwar így őket?

– Ó, te jó ég! – kiáltott fel hatalmas mosollyal. – Akkor duplán örülök, hogy megismerhetlek! Nagyon köszönöm, hogy megmentetted az életét. Hatalmas adóssággal tartozom neked!

Wonick a nőre bámult.

– Mi van? – kérdezte Janwar, aki ugyanolyan zavarodottnak tűnt, mint Wonick.

– Ha nem mentetted volna meg – folytatta –, soha nem találkoztam volna vele. Nem mentette volna meg az életemet. Az átkozott gathendieknek sikerült volna megölniük engem. És nem lehetnék fülig szerelmes belé. Ha tudnád, milyen régóta vártam az utolsóra, megértenéd, mennyit jelent ez nekem! És most megtaláltad az egyik barátomat? Nem tudom eléggé megköszönni!

Wonick kényelmetlenül megmozdult. Megköszönte neki, hogy megmentette Janwart, mert így bele tudott szeretni a férfiba? És megköszönte neki, hogy megtalálta Rachelt, akinek semmiben sem segített? Hogy a srulban kellett volna erre válaszolnia?

Tekintete Janwarra siklott.

Janwar mosolyogva felvonta a szemöldökét, az önelégült grunark. Szinte úgy tűnt, mintha élvezné Wonick kényelmetlenségét.

– Ki az? – kérdezte Simone. – Megadta a nevét?

– Rachel.

A nő szemei könnybe lábadtak, és újra ragyogni kezdtek.

– Jól van? Milyen állapotban volt, amikor megmentetted? – Úgy tűnt, hogy mélyen törődik Rachellel.

– Nem igazán mentettem meg. Csak... megtaláltam.

– Jól van?

– Igen. Még mindig a lasarai mentőkapszulában van, és azt mondta, hogy sértetlen.

Simone szemöldöke összehúzódott az aggodalomtól.

– Már majdnem elfogyott az oxigénje. Milyen hamar tudsz elérni hozzá?

Wonick ismét mocorogni kezdett. – Jelenleg nem tudom elhagyni a bolygót.

– Nem tudod – piszkálta Janwar –, vagy nem akarod?

Wonick egy újabb pillantást vetett rá.

– Nem értem! – Simone tekintete ide-oda cikázott közöttük. – Nincs hajód? Akkor ő el tud jutni hozzád?

Wonick mindenhová nézett, csak Simone-ra nem, miközben választ keresett.

Janwar megköszörülte a torkát.

– A megmaradt kiborgoknak hosszú időbe telt, mire találtak egy bolygót, amit otthonuknak nevezhettek. Vadul védik, és nem hagyhatják, hogy bárki megtudja a helyét.

– Rachel nem fogja elmondani senkinek! – Megrázta a fejét, és Wonickhoz fordult. – Miért tenné? Tudod, hányan próbáltak már megölni engem és a barátaimat a múltban, mert mások vagyunk? Mennyien gyűlöltek minket? Féltek tőlünk? Gonosznak neveztek minket? Veszélyesnek? Ki akartak irtani minket? Hányan próbáltak meg elfogni minket, és kényszeríteni, hogy különleges adottságainkkal segítsünk nekik szert tenni hatalomra és gazdagságra, vagy ártani másoknak?

Rachel ugyanezt mondta neki.

– Ezért hagytuk el a Földet – folytatta. – Hogy elmeneküljünk ettől a szarságtól. Ha megmented Rachelt, és nem bánsz vele rosszul, egy életre szóló barátod és szövetségesed lesz. Ha valaki a jövőben odamegy hozzá, és megkérdezi, hogy látott-e már kiborgot, ki fogja nevetni. Ha kitartóak maradnak, el fogja küldeni őket a drekbe. És ha valaki valaha is rád találna más úton – mert az biztos, hogy nem rajtunk keresztül –, és bánt téged? – Komor mosoly görbült az ajkára. – Le fogja vadászni őket, és gondoskodik róla, hogy soha többé ne bánthassanak téged vagy bárki mást. És én segíteni fogok neki! Voltunk már a te helyzetedben. Titkolnunk kellett a létezésünket. Tudjuk, milyen szar dolog ez. És hűségesek vagyunk a barátainkhoz. Mentsd meg a barátom életét – fogadkozott –, és ha bármikor is veszély fenyegeti a tiédet, én a sajátomat kockáztatom, hogy segítsek neked!

A fogadalom a padlóra küldte Wonickot.

– És én is – tette hozzá Janwar, egyértelművé téve, hogy a kiborgok iránti hűsége változatlan maradt.

Biztosnak tűnt abban, hogy a Rachelnek nyújtott segítség nem veszélyezteti a kiborgokat.

Wonick vállai vereséget szenvedve megereszkedtek.

– Nem fogsz tudni segíteni nekem, mert Savaas ezért meg fog ölni!

Simone vigyorogva a levegőbe csapott az öklével. – Igen!

Wonick megint csak bámult rá. Holtan akarta látni? Az előbb még azt állította, hogy megvédi őt!

A nő nevetett. – Nem arra igen, hogy Savaas meg fog ölni. Úgy értettem, hogy igen, meg fogod menteni Rachelt. Tartsd távol Savaast, amíg odaérünk. Majd én magam foglalkozom vele.

Ő majd foglalkozik vele? Amikor olyan törékenynek és védelemre szorulónak látszott, mint Amiriska hercegnő?

Wonick elkapta Janwar tekintetét, és értetlenül rázta a fejét. – Kik ezek a nők?

Janwar átölelte Simone-t, és szorosan magához húzta.

– Méltó szövetségesek és igazi kincsek.

– Awwww! – Simone az egyik kezét Janwar állkapcsára tette, és egy csókot simított a barátja ajkára. – Te mondod a legédesebb dolgokat!

A szerelem, amelyben ők ketten osztoztak, félreérthetetlen volt.

Vágyakozás támadt Wonickban, miközben gondolatai Rachelre terelődtek. A fejét ingatva azt mormolta: – Annyira halott vagyok! – és megszakította a kapcsolatot.

A kommunikációs központ ajtaja felcsúszott.

Wonick ijedtében talpra ugrott, és megpördült, arra számítva, hogy Savaas tölti be az ajtót.

Ehelyett, Jovan bámult rá tágra nyílt szemekkel.

Wonick a homlokát ráncolva tett egy lépést felé. – Mi az?

– Jönnöd kell az étkezőbe! Most!

– Miért? Mi...?

– A mentőkapszula irányt változtatott. Egyenesen a gathendi hajó felé tart.

Wonick ezt már tudta.

– Vagyis azt tette – folytatta Jovan zihálva. Vajon teljes sebességgel futott idáig? – De amint a gathendi hajó növelte a sebességét, és elindult felé, a kapszula ismét irányt változtatott, és most ide tart.

Máris? Wonick kinyújtotta a kezét, megérintette a konzolt, és felhangosította Rachel adását. Ismét azt a dalt játszotta, amellyel korábban gúnyolódott a gathendiekkel, és kihívta őket, hogy jöjjenek érte.

Úgy tűnt, hogy a mentőkapszula is növelte a sebességét. A mostani sebességével holnap napnyugtáig belép a naprendszerbe, és áttöri a bolygó légkörét.

Wonick káromkodva lépkedett a nyitott ajtó felé.

Jovan kitért az útjából, hogy a férfi távozhasson, majd tartotta vele a lépést, amikor belépett az erdőbe.

– Savaas arról beszél, hogy távolról annyira el kell téríteni a kapszulát, hogy az a Dynestra egyik holdjának csapódjon.

Wonick a fogait csikorgatta.

– Gondolod, hogy megteszi? Gondolod, hogy megöli Rachelt?

Wonick egy pillanatra megállt, és a fiatalabb kiborgot tanulmányozta. – Úgy gondolod, hogy nem kellene?

Jovan összeszorította a száját. Állkapcsának egyik izma megrándult. – Nem!

– Miért?

Megrázta a fejét. – Ő nem kalóz. Vagy fejvadász. Vagy az Aldebari Szövetség tagja, amely semmit sem tett a leszerelésünk megakadályozása érdekében. Semmilyen módon nem vétett ellenünk. Csupán a túlélésre törekszik. Mint mi. Megölni őt helytelen lenne.

Wonick Jovan vállára tette a kezét. – Egyetértek. Most pedig meg kell győznünk Savaast és a többieket.

 

Az étkezőben lévő kiborgok mind Savaas köré csoportosultak.

– Újabb fejlemény történt a kapszulával kapcsolatban – tájékoztatta Savaas, amikor Jovannel átfurakodtak a tömegen.

Wonick csatlakozott hozzá középen.

– Jovan mondta nekem. Azt is mondta, hogy azt akarod, hogy lezuhanjon a kapszula.

Savaas komor arckifejezéssel nézett rá. – Nem akarom! De a gathendieknek nem lesz okuk a rendszerünkben időzni, ha a kapszula megpróbál leszállni, és ehelyett lezuhan. A nőt is megkímélnénk a kínzó végtől, ami a laboratóriumi kísérleteik alanyaként érné.

A válaszára várva, minden szem Wonickra szegeződött. És volt elég összevont szemöldök, hogy reményt adjon neki.

Wonick keresztbe fonta a karját a mellkasán, és azt mondta: – Azt mondom, hagyjuk leszállni.

Savaas szemöldöke felszaladt. – A Holdon? A gathendiek elfogják őt, ha így tesz. Egy gyors halál sokkal kegyesebb lenne.

– Nem! Úgy értettem, hogy hagyjuk, hogy folytassa a jelenlegi útját, és itt szálljon le.

Savaas zöld szemei elkerekedtek, majd elsötétültek a haragtól. – Micsoda?

– Amit javasoltál, az egyenértékű lenne a megölésével. Mi nem vagyunk gyilkosok!

– Tényleg? – mondott ellent Savaas gyorsan. – Hány kalózt öltünk meg? Hány fejvadászt? Mindezt azért, hogy biztonságban tartsuk magunkat és az új otthonunkat!

– Azok a grunarkok a saját utódaikat is eladták volna haszonért. Komoly veszélyt jelentettek a létezésünkre. Rachel nem.

– Rachel? – mormogta valaki.

Wonick a tömegre pillantott. – Ez a nő neve.

Savaas szeme összeszűkült. – Nem tudhatod, hogy nem jelent veszélyt!

– De tudom! Te is tudnád, ha hallgattad volna az adásait!

Jovan bólintott. – Szerintem sem jelent veszélyt.

– Lasarára tart – emlékeztette őket Savaas –, egy olyan nemzethez, amely semmit sem tett azért, hogy megakadályozza, hogy vadászni kezdjenek ránk, és állatok módjára lemészárolják a fajtánkat. Egy nemzet, amely arról ismert, hogy rosszallja az érző mesterséges intelligenciát. És a Földről származik, egy olyan bolygóról, amelyről a Secta azt állítja, hogy egy primitív nemzet, amelyet a gyűlölet és a kapzsiság ural.

Wonick ebből semmit sem tudott tagadni. Rachel többször is említette, hogy el akar menekülni a gyűlölet elől, és elmondta neki, hogy a földiek azért vadásztak rá, mert hasznot akartak húzni a másságából. – Ő nem ilyen!

– És ezt a következtetést miből vonod le? A zene alapján, amit énekel?

Meg is érkeztek. – Nem, beszélgettem vele.

Teljes csend lett.

– Micsoda? – követelte Savaas.

– Beszélgettem vele – ismételte meg Wonick, az egész csoporthoz fordulva.

Ezen még Jovan is megdöbbent.

– Azért hagyta el a Földet, mert más, mint a többi Földlakó. És mint minket, őt is gyűlölték és üldözték emiatt. Azt remélte, hogy újrakezdheti Lasarán. Amiriska hercegnő megesküdött, hogy ott nem fognak vele és a barátaival kegyetlenül bánni, és elfogadásra találnak.

Nebet felhorkant. – Minket nem fogadtak el!

– Amiriska hercegnő igen – emlékeztette őket. – Vagy megtette volna. Bár még új volt a diplomáciai pozíciójában, keményen lobbizott azért, hogy a Szövetség menedékjogot adjon nekünk, de a keze meg volt kötve a kitartók miatt.

Savaas ajkai gúnyos mosolyra görbültek. – A Szövetség vagy egyhangúlag cselekszik, vagy egyáltalán nem cselekszik.

– Hibás rendszer – értett egyet Wonick. – De a lényeg az… Rachel nem úgy fog ránk tekinteni, ahogy mások teszik. El fog fogadni minket.

Ha lehet, Savaas arckifejezése még jobban elsötétült.

– Meséltél neki rólunk?

– Nem. Csak azért vettem fel vele a kapcsolatot, hogy figyelmeztessem, ne merészelje a galaxis minden grunarkját maga után csalogatni.

Benwa felnevetett. – Tényleg ezt tette?

– Igen. – Wonick ezt egyáltalán nem találta viccesnek. – Tudja, hogy az oxigénje és más készletei fogytán vannak, és azt hiszi, hogy ki tudja magát harcolni a fogságukból. Kétségbeesett.

A férfiak egymásra néztek.

Savaas felmordult. – A kétségbeesett emberek bármit mondanak, hogy megmentsék magukat.

Wonick megrázta a fejét, és annyi ember szemébe nézett, amennyinek csak tudott. – Az emberek, akiket megöltünk, mióta itt letelepedtünk, a galaxis csapásai voltak, semmivel sem jobbak, mint a gathendiek. Nem jobbak Astennuhnál. Rachel nem ilyen. Én bízom benne. És Janwar is bízik benne.

Döbbent mormogás tört ki.

Jovan arcán felcsillant a remény. – Kapcsolatba léptél Janwarral?

– Igen. Reméltem, hogy mostanra már elég közel lesz ahhoz, hogy megmentse. De nincs. – A csoporthoz fordult. – Tudjátok, hogy Janwar megmentette Taeon herceget, földi életpárját, és csecsemő lányukat, valamint a Yona őreiket. De azt nem tudjátok, hogy azóta még három földit megmentett. És ugyanúgy bízik bennük, mint bennünk. Azt hiszem, egyet már az életpárjául is fogadott. Úgy tűnik, nagyon szeretik egymást.

Az állkapcsok leestek.

– Tehát sérült a tisztánlátása – mutatott rá Savaas.

Wonick ismét megrázta a fejét. – Nem hiszem, hogy így van. Beszéltem vele is – Janwar életpárjával, Simone-nal. Minden kérés nélkül ugyanazt mondta, amit Rachel. Hogy ő és a barátai különböznek a többi földitől, és emiatt szenvedtek. Mint mi. Simone megérti a helyzetünket és együtt érez velünk. Megfogadta, hogy nem csak titokban tartja a létezésünket, hanem a segítségünkre siet, ha bárki más valaha is leleplezne és veszélybe sodorna minket. Janwar szintén ezt tette.

Savaas dühe kiáltásban tört ki. – A nő tudja, hogy a kiborgok még élnek? Ki mondta el annak a nősténynek, hogy mi vagy te?

– Janwar azért tette, hogy megmutassa, mennyire bízik benne.

– Nem tanult semmit abból, hogy Krigara majdnem meghalt egy nő keze által?

A Wonickot gyötrő frusztráció gyorsan dühbe csapott át.

– Mondtam már! Simone nem ilyen! Janwar nem lenne vele, ha ilyen lenne. És Rachel sem olyan!

– Ezt nem tudhatod!

– Nem teljes bizonyossággal, a vuanba – ismerte el, felemelkedő hangerővel. – Ehhez több időre van szükségem! Idő, ami neki nincs. De bízom Janwarban. És bízom az ösztöneimben. És az ösztöneim azt súgják, hogy segítenünk kell neki!

– Ennyit kockáztatnál egy olyan nőért, akit nem is ismersz? – üvöltötte Savaas.

Wonick viszonozta az ordítást: – Az életemet is kockáztatnám érte! – És ugyanúgy megdöbbent a kimondott szavaktól, mint a többiek. Mert rájött, hogy komolyan gondolta őket.

Több szívdobbanás telt el, miközben Savaas dühösen meredt rá, és nem volt hajlandó engedni.

– Kockáztatnád a testvéreid életét? – Jogos kérdés volt, mert ez a dolog ezzel járna.

Wonick lassú körben megfordulva tanulmányozta a körülötte lévő férfiakat.

– Ezért lázadtunk fel? Azért, hogy azt tegyük, ami miatt a lázadásunk egyáltalán elindult? Megölni egy ártatlant?

– Nem mi tettük be abba a kapszulába – emlékeztette Savaas.

– De meg tudjuk menteni! Ha hátradőlünk, és nézzük ahogy meghal, az nem ugyanaz, mintha megölnénk? A kapszuláját lezuhantatni az biztos, hogy az.

– Elfelejtetted – préselte ki magából Savaas –, hogy ha megengeded neki, hogy itt landoljon, akkor idevezeti a gathendi hadihajót egyenesen az otthonunkba, amelynek megteremtéséért és elrejtéséért évekig küzdöttünk. Tudod, hogy azok a grunarkok örömmel fognak felfedezni egy olyan bolygót, amelynek ennyi erőforrása van, és ilyen kevés lakosa, hogy meghódítsák. Különösen, ha rájönnek, hogy azok a lakosok kiborgok, akiknek megöléséért Astennuh busásan megfizetné őket!

Wonick felemelte a kezét. – Annyira gyengék és önelégültek lettünk, hogy nem tudunk legyőzni egy gathendiekkel teli hajót?

– Azt feltételezed, hogy csak velük fogunk találkozni. Amint tájékoztatják az uralkodójukat a felfedezésükről, az csorgatni fogja a nyálát, hogy milyen menedéket nyújthat nekik ez a bolygó, és még több hajót küld.

– Nem tudják értesíteni a császárukat! Már beszivárogtam a kommunikációs rendszerükbe, és blokkoltam minden bejövő és kimenő üzenetet.

Egy hosszú pillanat telt el, amíg felfogta ennek a jelentőségét. Nem csak azt mutatta meg, hogy milyen mélyen elszánt Rachel megmentésére. Bizonyította, hogy átgondolta a dolgot, és már intézkedett a biztonságuk és a további névtelenségük fenntartása érdekében.

– Ha az a gathendi hajó leszállt, nekünk csak annyit kell tennünk, hogy megakadályozzuk, hogy elmenjen – mondta nekik Wonick. – A bolygó köré épített gát biztosítja, hogy a sajátjainkon kívül más jelek nem hagyhatják el a bolygót. Semmilyen letapogatás nem tud áthatolni. Amíg ezt úgy kezeljük, mint egy szokásos ellenséges erő behatolását, addig nem fogja veszélyeztetni a folyamatos biztonságunkat. Egységekre fogunk oszlani. Az egyik visszahozza Rachelt. A második behatol a rendszerbe, akármilyen szállítóhajót is küldenek, és kikapcsolja a kilövési képességét. A harmadik a hangárkapuk lezárására koncentrál, hogy megakadályozza őket abban, hogy kisebb hajókat használjanak, amikor a grunarkok rájönnek, hogy valaki öldösi őket. Ez mindannyiukat a földre kényszeríti és kiszolgáltatja őket nekünk. Amikor a gathendiek szétszélednek, hogy megkeressék Rachelt, egy negyedik egység beszivároghat a hajójukra, és ellenőrizheti, hogy egyetlen Földlakót sem tartanak fogva. Miután elintéztük az összes itteni gathendit, felvonulunk a hadihajóra, legyőzzük a többit, és a végén egy új hajóval, több siklóval és vadászgéppel, valamint rengeteg gathendi-adattal gazdagodunk, amit tetszés szerint használhatunk fel.

Mindenki őt bámulta.

Megvonta a vállát. – Készen állok a harcra. Közöletek senki más?

Egymásra pillantottak.

– Azt mondom, mentsük meg Rachelt – mondta Jovan.

Amikor Savaas ismét tiltakozásra nyitotta a száját, Wonick felemelte a kezét. – Amint itt lesz, eldöntheted magad, hogy szerinted megbízhatunk-e benne. De ne tedd vele azt, amit az akseli nép és az Aldebari Szövetség tett velünk! Ne feltételezd, hogy rosszat akar nekünk, és ne nézz félre, miközben megölik.

Újabb zúgolódás támadt.

Savaas a fejét rázva szólt mindenkihez. – Szavazásra bocsátjuk a kérdést. Ki támogatja, hogy megmentsük a nőt, és engedjük leszállni a gathendieket?

A felhangzó „én” üvöltése töltötte be az étkezőt.

A megkönnyebbülés mosolyt csalt Wonick ajkaira, miközben Savaasra nézett. – Nem hiszem, hogy meg kell kérdezned, ki ellenzi.

Savaas a fejét ingatta. – Rendben. A mentőkapszula valószínűleg holnap este töri át a légkörünket, és hamarosan követik a gathendiek is. – Nebetre pillantott megerősítésért.

Nebet bólintott. – A gathendi hajó elég gyorsan közeledik ahhoz, hogy majdnem elég közel lesz a kapszulához ahhoz, hogy egy elfogósugarat állítson rá, amikor a kapszula átlépi a légkörünket.

– Akkor az étkezésnek vége! – Savaas a szoba felé intett. – Tudjátok, mi a szokás. Ideje kidolgozni a stratégiát.

A tömeg gyorsan szétszéledt, a kiborgok az asztalok felé indultak, és úgy rakták át őket, hogy egy nagy téglalapot alkossanak, amely lehetővé tette számukra, hogy szembenézzenek egymással, miközben ötletelnek és tervezgetnek.

Savaas elkapta Wonick tekintetét. – Remélem, igazad van, testvér!

– Igazam van! Majd meglátod.

– Ha nem, akkor az a nőstény nem fogja elhagyni ezt a bolygót. És nagyon magányos életre ítélted őt. Nem akarom, hogy megzavarja a békét, amit oly sokáig ápoltunk. – A mellkasán keresztbe fonta a karját, és a többi kiborgot figyelte. – Ha nem tud elfogadni minket, akkor nem látjuk szívesen itt. Építünk neki egy otthont a bolygó másik oldalán, és negyedévenként ellátjuk élelemmel. De ha valaha is megpróbál ártani bármelyikünknek...

– Nem fog! – Legalábbis remélte, hogy nem fog.

Ha a lány megpróbálna ártani valakinek, azt gyanította, hogy ő lenne az.

Hogyan fog reagálni, ha rájön, hogy Wonick becsapta őt, hogy végig idecsalogathatta volna biztonságba, de nem tette?

A gyomra égni kezdett a gondolatra.